Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)
Roberto Ruspanti: Előszó. Ki volt Giuseppe Cassone?
vagyis egyáltalán nem katolikus! Spinoza szerint mindaz, amit belül érzünk, az egyetlen, a végső szubsztancia megnyilvánulása. [...] Vagyis nincs teremtés, minden egy és örök, nincs véletlen, nincs szabadság, minden szükségszerű. Ez nem más, mint materializmus” (22. levél). Egy másik alkalommal még egyszer visszatér e kérdésre, megerősítvén a Spinozával kapcsolatos kritikus megállapításait: „[...] Azt szeretném, ha a nap tündöklő ragyogással tekintene rád, egy új sugarat küldene feléd, amellyel hosszú századokon át még soha senkire sem ragyogott, az igazi boldogság sugarát. De ó, jaj, te mindig szomorú vagy, a tavasztól is félsz, és Spinozába kapaszkodsz! Igen, ő is szenvedett, ö is feledést keresett gyötrelmeire, de tanai talán meghozták számára a remélt megnyugvást? Halála után megbékélt tán? Erősen kétlem. A nirvánában, a semmiben remélt béke sem létezik. Béke és semmi két ellentétes fogalom. A béke a teljes megelégedettség állapota. A semmi pedig semmi! Minden tökéletes tagadása! [...]” (309. levél). Giuseppe Cas- sone végül mégiscsak elfogadja a nirvana gondolatát, noha az ő kiindulópontja eltér a Hirsch Margitétól, aki a nirvánában a derűs békét kereste, nem pedig a teljes megsemmisülést. Még egy fontos értéke van Giuseppe Cassone és Hirsch Margit levelezésének, mégpedig annak dokumentumjellege, mely a korabeli eseményekkel kapcsolatos megjegyzéseiben válik nyilvánvalóvá. így például, amikor az 1908. december 28-i, Szicília észak-keleti részén pusztító földrengésről küldi lesújtott tudósítását Margitnak a borzalmas katasztrófáról beszámoló töredékes hírek alapján, amelyek Messinából eljutottak hozzá (258. levél). Egy nem sokkal későbbi levelében visszatér a Messinát sújtó tragédiára, a pusztulás látványa fölött ragyogó csúfondáros nap ellentmondásos látványán keseregve: „ez a szép napsütés már szinte gúnyként hat, sértésként a gyönyörű városok romjai, a sebesültek, a kenyér nélkül, ruha nélkül maradt földönfutók ezrei fölött... [...] Ragyogó napsütés. A Természet így űz csúfot a sok szerencsétlen fájdalmából! Áldjátok csak, ó, tudós optimisták, áldjátok! (269. levél) 1910. újév napjától kezdve (453. levél) időről időre már fölbukkan Cassone leveleinek fejlécén a nyomtatott latin nyelvű mottó: „Nunc usque et ultra”:5 ezeket a leveleket ugyanis a Hirsch Margit ajándékozta naplókönyv lapjaira írta. Margit nyomtattatta a lap tetejére ezt a jeligét, melyet korábban Cassone gyakran használt levelei aláírása alatt zárójelben6. Mintha megérezte volna, hogy ez lesz életének utolsó esztendeje, s azzal is, hogy e lapokra írt, mintha örökre magához akarta volna láncolni az ő Margheritáját, az ő „Gyöngyét”. A levelek egyre bensőségesebbekké, egyre szenvedélyesebbekké válnak: a szicíliai költő egyre nyíltabban tárja föl a távoli szerelme által kel5 A teljes latin mondás magyarul: „Most és mindörökké.” 6 Ezzel kapcsolatban lásd Cassone Hirsch Margithoz írt 1910. január 5-i levelét (458. levél). 16
