Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

Milyen aranyos volt! Csak nézett rám, s talán még énekelt is... Ó, Marghe- ritám, rád gondoltam, megint csak rád gondoltam, visszajöttem a szobába, és nekiláttam az írásnak, mert eszembe jutott, hogy talán éppen most térsz haza szállásodra a Northam Haliból a ködös, nyirkos ég alatt... A vizsgáid tehát a jövő hónap elején lesznek, biztos vagyok benne, annak ellenére, hogy mind a levelezőlapod, mind a leveled arról árulkodik, hogy elvesztetted minden önbizalmadat, szóval biztos vagyok benne, hogy sikeresen túl leszel rajtuk; s ha még úgy érzed is, hogy nem beszélsz tökéletesen angolul, a vizsgáztatóid bizonyára nem hagyják figyelmen kívül, hogy te magyar vagy, s egy külföldi néhány hónap alatt nem képes elsajátítani egy idegen nyelv kiejtését és nem tudja még olyan folyékonyan kifejezni magát. Bátorság tehát, nem győzöm mondani, bátorság! [...]

Nincs már több hely a papíron, hogy elmondjam, mennyire szeretlek, s hogy nagy szeretettel csókolom a kezed. Isten veled - kérlek, légy vidám a kedvemért és... bátorság! A te

Beppód.

N°. 250

’908. december 18, péntek, délelőtt fél 12

Drága barátnőm!

[...] ha nem volna számomra ez a mi édes levelezésünk, ha nem érezném lelked jelenlétét, mely időről időre ideröppen, hogy megvigasztaljon engem, nem tudom, képes lennék-e még tovább viselni ezt a tengernyi szenvedést. Áldott légy, drágám, ezerszer és ezerszer áldott! Érted élek, én már csak érted élek! Nem túlzás ez, kedvesem! Szinte nincs olyan órája a napnak, amelyben ne szállnának hozzád a gondolataim. Álmatlan éjjeleimen is rád gondolok, szép álmokat kívánva neked; ha elszenderedem, rólad álmodom, téged látlak, s úgy szólok hozzád, mintha itt volnál mellettem. Bizonyára, ha ifjúságunk és egészségünk virágában egyesülhettünk volna, mint más emberi lények, boldogságom akkora lehetett volna, hogy tán még nehezebben viseltem volna el, mint a szeretet mostani hiányát, a rengeteg fájdalmat! De a jelenlegi állapotomban az édes álom, amelyet tőled kaptam, az egyetlen vigasz számomra, melyet még remélhetek, mielőtt örökre lehunyom a szemem; s ebből az álomból táplálkozom, ennek élek, s örökre hálás vagyok neked érte, drágám: kívánom, találd meg az életben, érd el azt a boldogságot, amelyet számodra elképzelek, s amelyben reménykedem. [...]

Képeslapoddal egyszerre érkezett Ferenczi Zoltán“’ úr kedves levele: néhány sor az egész, idemásolom: „Nagyon hálás vagyok Önnek a szívességéért, hogy oly *

* Ferenczi Zoltán (1857-1927); irodalomtörténész, az első és talán máig legkiválóbb Pe- tőfi-életrajz írója.

166