Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)
Levelek
bizony, egyszerre lett rajtam úrrá a részvét és az öröm, a részvét, mert megértettem, mily borzasztó keserűség kínozza a lelked; öröm, mert... ó, jaj nekem... mert túlságosan szeretsz engem! O, drágám, ne szeress ennyire, kérlek, ne szeress! Nem vagyok méltó akkora szeretetre, mint hiszed; meg aztán félek is, igen, nagyon félek attól, hogy ez a szeretet fájdalmat okoz neked, mert én... én, hisz tudod jól, nagyon szerencsétlen vagyok. Most kaptam meg a 4-én kelt leveledet (látod, milyen lassan jár a posta), s ez még tovább dagasztja bennem a szomorúságot, egyre csak töprengek, milyen megoldást találhatnék, vagy legalább egy vigaszszót mondhatnék neked, hogy fölemeljem a lelked, erősítsem nemes szíved, mely oly kiábrándult és telis-teli van aggodalommal... Hiszen te rengeteget szenvedsz! Borzasztóan sokat kellett szenvedned az életben ahhoz, hogy olyan szavakat, olyan félmondatokat tudj leírni, amilyeneket leírtál... Gondold csak el, milyen hatással vannak ezek énrám! Nem mondom el még egyszer, le nem írom ismét: a kezem is belezsibbadna, ha megpróbálnám. Ha én, drága Margheritám, belefáradtam az életbe, minden okom megvan rá! Több mint negyven esztendeje embertelen szenvedéseket állok ki, és semmi reményem sincs arra, hogy abban a kevés időben, ami még hátravan, gyötrelmeim valamelyest is alábbhagynának. Negyven esztendő... Mindig is ott motoszkált bennem a gondolat, hogy mi lenne, ha egy pillanat alatt véget vetnék az életemnek, de mindig legyőztem ezt a kísértést azzal, hogy inkább erős akartam lenni, mint szerencsétlen, még akkor is, ha ezzel kihívom a kegyetlen sorsot. És még mindig én győzök!! Emlékszem, midőn filozófiát tanultam paptanáromtól, ő mindig az őrülettel vagy az ateizmussal magyarázta a dantei poklokban vergődő öngyilkosok tettét. Már akkor sem éreztem kielégítőnek ezt a magyarázatot; s az egyik ok, ami miatt legyőztem magamban az öngyilkos késztetést, éppen az volt, hogy oly kevéssé, illetőleg egyáltalán nem hittem a túlvilágban. No és aztán... és aztán? De hagyjuk is ezt a szomorú témát, hiszen ahelyett, hogy felvidítanálak, csak még inkább elkeserítelek. Bocsáss meg! ... Van arra mód, hogy megbékélj az élettel és a környező világgal, van erre mód, drágám, s ezt már mondtam neked, s mindig is mondani fogom. Még fiatal vagy, jó egészségnek örvendsz, ez már két rendkívül szerencsés, irigylésre méltó adottság, én már mindkettőt elveszítettem: tűzz ki magadnak egy nemes célt, s megfeledkezhetsz szíved bánatáról és lelki gyötrelmeidről. Ha véget ér számodra ez a rövid időszak, melyet tanulmányokkal töltesz, és miután minden bizonnyal sikeresen leteszed a vizsgákat, visszatérsz szeretett hazádba, miért kellene újra azt a magányos életmódot folytatnod, amelyet éveken keresztül folytattál? Miért is ne vehetnél részt te is mindazon kellemes és megengedett szórakozásokban, amelyekben a te korodbéli, a te társadalmi helyzetedben élő, a hozzád hasonlóan nemes gondolkodású fiatal hölgyek részt vesz- 70 70 „... hogy eljönnél hozzám, ha másként nem, úgy, mint házicseléd” (német). 163