Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

tóan szégyellem, hogy nem köszöntem meg azonnal az Ön János vitéz fordítását. Rómában voltam a Nőkongresszuson. Most mondok hát köszönetét azzal, hogy fordítása minden csodálatot megérdemel: müvén aggályos hűség érződik, s nyilván hosszú, aprólékos munka eredménye, holott az embernek az a benyomása, mintha könnyedén született eredetit olvasna. Szerény lehetőségeimhez mérten minden erőmmel azon leszek, hogy munkáját másokkal is megismertessem». Ha belegondolsz, hogy Sirola is, Larice is Petőfi-fordítók, mindjárt megérted, mennyire örülök jóindulatú véleményüknek, melyek feledtetik velem az Elek által okozott bosszúságot.

S most, miután annyit beszéltem mindenféle, hogy úgy mondjam, kettőnkön kívüli dologról, hadd szólítsam meg egy pillanatra a szíved, hadd mondjam el még egyszer, milyen nagyon szeretlek, hadd illessem hófehér homlokod legtisztább, legártatlanabb csókommal. Képzeld, múlt éjjel veled álmodtam, de olyan csüggedt és szomorú voltál, örültem hát, hogy hamar fölébredtem és aztán nem emlékeztem vissza az álomra. Hogy vagy, drága Margheritám? Az a fáradtság, melyről utolsó előtti leveledben szóltál, elmúlt már? Remélem, ó, nagyon remélem, drágám, annál is inkább, mert azt hiszem, nemsokára útra kelsz. Természetesen beszámolsz nekem mindenről! Elmondod majd, hol állsz meg néhány napra, megírod a pontos címet, hogy írhassak neked, hogy gondolatban követhesselek utadon. [...]

Alig várom, hogy megtudjam, mit gondolsz Tasca muzsikájáról, ő is türelmetlenül várja a véleményt. Tégy meg a kedvemért valamit: ha írsz róla, egy külön levelezőlapon írj németül vagy franciául, ahogy tetszik, ugyanis senkinek sem akarom megmutatni a leveleidet, s a zenei hírekért a fivéreim is odavannak. [...]

Ezzel be is fejezem! Kérve kérlek ismét, légy nyugodt, ne gyötörd magad miattam. Könyörgök. Minden erejével szorítja kezed a te B.

N°. 130

’908. május 14. csütörtök, délelőtt 9 óra. O, drága szentem, szívem legdrágább Gyöngye!

Miképpen, mely szavakkal mondhatnám el neked, mit éreztem, mit érzek ismét várva várt, kedves leveled olvastán, melyet tegnap késő este kaptam kézhez? El nem képzelheted, édesem, senki sem tudja elképzelni azt, mert az én helyzetem, lelkiállapotom minden hagyományos pszichológiai felfogáson kívül esik. Minő édes gondolatokat, mily végtelen gyöngédséget keltett bennem őszinte, szeretetteljes vallomásod! Minden elérhető vágyam teljesült általad, megnyitottad a kaput és feltárult előttem a szép Tündérország... O, nem rajtam múlik, s nem is terajtad, hogy mi nem léphetünk be oda. Nem panaszko121