Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

lyen környezetben élek én! Nem tudod, nem is képzelheted, hogy ha idejönnél, minden egyes szavad csak egy harmadik személy közvetítésével juthatna el hozzám. Az, amit tenni szeretnél értem, sokkal értékesebb, mint a szavak, melyeket írsz nekem, én ezt nagyon jól értem, de... nem szabad megtenned... S tényleg azt hiszed, hogy a te fájdalmad, mikor arra gondolsz, hogy nem teheted azt, amit szeretnél, nagyobb az én fájdalmamnál, amit arra gondolván érzek, hogy nem engedhetem meg, sőt, le kell mondanom szeretetteljes vágyadról, s a legszeretetteljesebb tiltással meg kell tiltanom neked, hogy megpróbálj idejönni? Tényleg azt hiszed, hogy én nem szenvedek, hogy engem nem gyötör a gondolat, hogy soha nem láthatlak téged? De ennek így kell lennie! S aztán, aztán... nem emlékszel? Psyché megölte magát, azzal, hogy Ámort látni akarta. Te... te megölnéd magadban a szerelmet, mert ha ebben a megsemmisült állapotban látnál, nem szeretnél úgy, ahogyan most szeretsz, elillanna szerelmed minden eszményisége, másfelől pedig megölnél engem, mert csak Isten a tudója, milyen parazsat szítana föl bennem lényed szépsége, Isten tudja csak, miféle gyötrelem csíráját ültetnéd el a szívemben, mi maradna ebből a szent beletörődésből, mely azt súgja, elégedjem én meg, sőt legyek boldog álmaimmal! Azt hiszem, mindezek után, amit most mégoly összevisszán elmondtam neked, jobban megérted kettőnk helyzetét és kilátásait.

Mára be is fejezem. Mégsem... más mondandóm is van még, annál is inkább, mert most kaptam meg keddi lapodat. Sajnálom, hogy annyi fáradságot voltál kénytelen magadra venni miattam a Makai-versek és ráadásul Elek cikkének fordításával, de hidd el, nagy jót teszel velem, mert így nem kell túlterhelnem amúgy is rossz szemem. [...] Arról a nyomorult cikkről most nem is szólok: ha rágondolok, felforr a vérem. írtam róla Z.-nak, némileg a szemére is vetettem, hogy a sok beígért cikkből csupán Körösiét* láttam, amely a Budapesti Hírlapban jelent meg. Olvastad? Akkor is örültem neki, s azóta még jobban, mert a fordításomból vett néhány idézettel éppen ellentmond Eleknek. [...]

Most már valóban befejezem. Egész napomat azzal töltöttem, hogy rád gondoltam és veled beszélgettem, megfeledkeztem a szomorúságról, amellyel az asztalhoz ültem. Látod, öntudatlanul is jót teszel velem! Mivel is zárjam ezt a levelet? Nem is tudom. Két szót keresek, melyek kifejeznék mindazt a szeretetet, amit irántad érzek, keresem őket, de nem találom, ó, drágám, nem találok rá szavakat: találd ki te őket, addig is szorítom a kezed, csókjaimmal illetem, és annyit mondok csupán, hogy az ő Gyöngyéért él a te Beppód.

* Körösi Sándor - 1884 és 1900 között a fiumei főgimnázium tanára, nyelvész, szótárszerkesztő, nyelvpedagógus. Foglalkozott Fiume néprajzával, a magyar nyelv olasz jövevényszavaival, magyar nyelvtant szerkesztett olasz anyanyelvűek számára. Legfontosabb munkája az 1912-ben Budapesten kiadott kétkötetes Olasz-magyar szótár, mely első volt a maga nemében. (A ford.)

117