Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

azt hiszem, ha rímmel fordítanám, elveszítené legfinomabb árnyalatait. Tudod, drága Mar^heritám, tudod, mit mondok neked? Kérlek, térden állva könyörgök: írj! írj! Képes vagy rá, megvan benned a képesség, hogy valami szépet, valami végtelenül finomat alkoss! Finom érzelmekkel csordultig teli, tiszta szíved, a költészeti iskolák hatásától megóvott elméd a hamis szeszély vezérelte kényszer-költőnők hadánál sokkal többre rendel téged. írj, írj, Mar- gitom, írj, ahogyan elkezdted, ahogyan a szíved diktálja. [...]

Tegnap este egy kis öröm ért: nyolc órakor táviratot kaptam a Petőfi Társaságtól, melyben értesítenek, hogy éppen a Petőfi-ünnepségek napján (március 15-én) megkapták fordításom legelső példányát. Víg örömmel mondanak érte köszönetét. Ma délelőtt tíz órakor hamar válaszoltam is nekik egy hosz- szú táviratban, mely azóta, azt hiszem, a Társaság elnökének, Herczeg Ferencnek a kezében van. Ezek szerint tegnap jelent meg a fordításom, és te nem is tudsz róla semmit? Z. barátom nem adta oda neked a példányokat, amint kértem? Úgy látom, igencsak megromlott a Z. barátommal való kapcsolatod, minthogy ő sem ír már rólad, és én sem kérdezősködöm nála felőled. Mindenesetre sajnálom... Legutóbbi levelezőlapján azt írta, hogy napokon belül küld 100 példányt a kötetből. Fogalmam sincs, hogyan vette rá a Franklint a szerződés módosítására. Ám ha nem adja oda neked a 10 példányt, miképpen meghagytam neki, majd elküldöm én innen.

Valamelyik lapomon az iránt érdeklődtem, hogy azonkívül, hogy remekül zongorázol, szoktál-e énekelni. Megmondom, miért tettem föl ezt az indiszkrét kérdést: Zam. egyszer megkérdezte tőlem, hogy az eredeti magyar szövegre írt zenére el lehetne-e énekelni valamelyik Petőfi-verset az én fordításomban. Azt feleltem, hogy szerintem ez lehetetlen, még ha a fordítás ugyanabban a metrumban volna is. Időközben tudomásomra jutott, hogy Maestro báró Pieranto- nio Tasca (aki két évvel ezelőtt itt járt), jó néhány daljáték szerzője, egyben, mondhatni, barátom, megzenésített két darabot a Cipruslombokból, az én fordításomban. Megkértem rá, és ő volt oly kedves, és saját kezűleg lemásolta, majd elküldte nekem a szerzeményeket. Zambra minderről még nem tud, de valamit sejthet, hiszen személyesen ismeri Tasca bárót, akit én egy ajánlólevél kíséretében küldtem hozzá. Zambra azonban szeretné megszerezni ezeket a kottákat, mégpedig azonnal, mert elő akarja adatni e dalokat Eugenia Della Donna kisasszonnyal, akiről küldött nekem két színházi képeslapot is. Mármost, ha te szoktál énekelni, inkább neked küldeném el e nagyszerű darabokat, s neki csak másolatot adnék. De ki készítené el nekem a másolatokat épp most, amikor az unokaöcsém Palermóban van, s talán húsvétra sem jön haza? [...] Isten veled, drágám. Isten veled. Most lepihenek a párnádra, de ma éjjel mindenáron viszont szeretnélek látni álmomban, hogy álmomban is elmondhassam neked, mennyire, de mennyire szeretlek, te ritka lélek! Tekintetem még egyszer fényképedre esik, kézbe veszem és... ajkamhoz emelem... Isten veled.

B.

101