Kalla Zsuzsa (szerk.): Bártfay László naplói (Budapest, 2010)
BÁRTFAY LÁSZLÓ NAPLÓI - 1838. Julius - November II
1838. JÚLIUS 67 ben is futólag észrevevém: de most a’ Csúcs hegy’ tetejéről nem csak az egész félszigetet, hanem az egész Balaton vidéket beláthatám. Valóban gyönyörű és nagyszerű látmányú mind kelet mind nyugat felé víz, mellynek végei a láthatárral összefolynak: délnyugatról a’ somogyi partok ’s azokon faluk messze fejérlő tornyaikkal és házaikkal ’s megettők szelíden emelkedett kékellő dombok és hegyek. Éjszakról szinte hegyláncz, szőlőkkel és erdőkkel zöldelve. Ezek végében, de magányosan, ép sziget gyanánt, a’ Balatonra dűl a’ Badacsonyi hegy. - Sokáig csodáltuk a’ vidék’ szépségeit. Utóbb megtekintők a’ csúcshegy’ tetején látható egykori őrtorony’ maradványait, mellyről az Apát úr is tett említést beszéd közben, - úgy az alatta lévő köményes barlangot. - Benyovszky és Barkasy visszamentek és elszekereztek: mi pedig többen nagy kődarabokat feszítgettünk a’ hegyormon ’s a’ Balatonba görditgettük le. - Néhány immortelle-virágot (Napoleons Blume)524 téptem ott ’s magammal hozám emlékűi. - 6 óra előtt elindultunk onnan ’s félhétkor már Füreden valánk. A’ színházban „Nagyvilág’ trónja”525 adatott, meglehetősen. Vacsorál- tunk. Hazamenet az eget szép csillagosnak láttam. Ma estve néhány összeállott fiatal úr tánczmulatságot adott: de oda sem Vörösmarty sem én nem mentünk. 25d: szerda. - Reggeli után a’ sétahelyen beszélgettem egy ideig Sztankovanszkyval (Tolna V[árme]gyei Főjegyzővel) mi közben néhány pohár savanyú vizet ittam. Kisfaludy Sándor átadott 280 ftot, hogy Pesten, Fáy András’ kezébe szolgáltassam.526 - Beszélgettünk azután a’ sétahelyen: Dubroviczky Alispán, Kisfaludy, Benyovszky, Barkasy, Vörösmarty, Sztankovánszky ’s én. - Kisétáltunk Arácsra és a’ völgybe Vörösmarty, Barkasy, Hajnik ’s én; déltájban visszajövénk. Együtt ebédeltünk. Eső kezdett esni, melly mindég sűrűbbé vált. E’ körülmény gátolta a’ szándéklott hajókázást a’ Balatonon, mellynek annyival inkább örültünk, mivel Gr[óf]. Ráday Gedeon viszhangot fedezett fői a’ vizen épen Füred előtt. - Ebédlés alatt Tóth Lőrincz jött meg néhányad magával a’ másnap tartandó, és ottan nevezetes Anna bálra. Mivel Bittly kocsija, mellyen jött, mindjárt délután vissza menendő vala, elhatározám magamat a’ visszautazásra. Elindultam délután 4 órakor, egyedül; sűrű esőben. Nagyon szerettem, hogy egyedül jöheték minden utitárs nélkül; így szabadon ’s háborítatlanul gondolkodhattam. - Weszprémben vagy félóráig megállottunk, mert valaki jönni akart; de nem jött; hihetőleg a’ fergeteg miatt nem volt kedve. Vert az eső, hideg széllel egész Palotáig, hova 9 óra tájban értem be. Ott maradtam éjtszakára, de nem azon fogadóban, hol Júl. 21kén. Sokat, igen sokat gondolkodtam Füredtől Palotáig. S’ épen harangoztak estére, midőn útitárczámba e’ szavakat jegyezgetém irónnal, (honnan azután itthon írtam által azokat a’ jelen naplóba); ’s így ha az eső miatt nem láthaték is csillagot, haliám a’ harangszót. 26d; csütörtök. - Palotárul félnégykor reggel indulván 6 óra tájban Fejérvárra jöttem, nagy szél ’s hidegben. Reggeliztem a’ Sasnál, ott t. i. hol 1836ki Novemb. elején háltunk. 8 órakor Pest fele folytatám utamat Bittly’ kocsiján, én ’s egy vén kisasszony; egy Fejérvári Theologia Professor azon vén kisasszony’ bátyja; egy zsidó; egy maschinista,527 és egy kereskedőféle fiatal ember. Barankán ebédeltünk. 6 órakor Budára érkeztünk. Azonnal jöttem át fiakeren. Itthon egészségben találtam mindnyájokat. A’ Bécsből jött házibútor már el vala rendelve a’ szobákban. Itt találtam Bajzát ’s nőjét. 524 Lila szirmú szalmavirág gyopár, Helichrystum arenárium. Szárazvirágként használatos. 525 Ziegler - Ernyi Mihály, Nagyvilág trónja. 526 Fáy András Kisfaludy Károly hagyatékának Pest megye által kinevezett gondnoka, az ingóságok elárverezője. Gépész. 527