Kalla Zsuzsa (szerk.): Bártfay László naplói (Budapest, 2010)

„MIVÉ EGYKOR TALÁN LEHETNI ÁLMODOZTAM" A NAPLÓK ÉS BÁRTFAY - 5. Wesselényi Miklós pere a naplóban (1838. január - 1839. február)

580 5. WESSELÉNYI MIKLÓS PERE A NAPLÓBAN (1838. JANUÁR - 1839. FEBRUÁR) hogy a’ Kir[ályi], Tábla’ némelly bírái’ ajtajára holmi iratok ragasztattak mult éjjel, úgy Gr[óf], Cziráky’664 kapujára is, honnan katonaság szaggatta le. Zalay - mások szerint Gosz- tonyi (ítélőmester) kapujára pedig véres kard is vala festve.665 - Jött Kelemen Budáról, ’s el- mondá, hogy ma már beereszték Wesselényi]..hez, ’s szobát készítnek az emeletben. Em- líté, hogy a’ Gr[óf], Cziráky kapujára fölragasztott papiroson ez lett volna írva: Borzadj nem­zet! Fő törvényszékeid hóhértanyákká váltak; Wesselényi, a’ Nép’ embere börtönben!”666 Közben, január 24-én Kossuth pere is a Királyi Tábla elé került. Előbb január 21-i revocatiójáról döntöttek,667 majd a Wesselényi ügyében hozott döntés után a per egésze referálásra került, s február 19-én hozták meg a végleges ítéletet.668 (A szabadságvesztés büntetését március 2-án négy évre emelték.669) A Kossuth által „tökéletes meritoria rep- licának” minősített védelmet, Benyovszky Péter január 16-i szóváltástervezetét670 Bártfay ekkor olvassa nyomtatásban.671 Február 20-án visszaérkezik Pestre a magyar kancellária javaslata az udvarnak Wes­selényi börtönkörülményeinek megváltoztatásáról. A benyújtott kérvényre katonai fel­ügyelettel történő gyógykezelést engedélyeznek. Az uralkodói leirat szerint Wesselényi fél évre megszakíthatja a letöltendő büntetését, amennyiben ünnepélyesen esküt tesz, hogy kezelése alatt tartózkodik a politikai tevékenységtől. A nádorhoz március 1-jén érkezik meg a királyi leirat, ő azonban - tényleges kegyelmi kérvény hiányában elutasítja az engedmények megadását. A pesti közvélemény egy része a huzavona miatt elvtelen kompromisszumkötéssel gyanúsítja a február ötödiké óta folyamatosan Bécsben tár­gyaló Deákot. (Kossuth esetében ugyanis az ítélet után nyomban engedélyezték, hogy anyja és egyik húga meglátogassák.672) A Pestre visszaérkező Deák azonban mégis jó hírt hoz: Wesselényi indulhat Gráffenbergbe. Az újabb döntésről való leirat március 24-én érkezik meg a nádorhoz.673 Március 27-én végre hivatalosan is közlik a fogollyal, hogy büntetése megkezdéséig féléves haladékot kap, ami nem számít bele a büntetés letölté­sébe. Időközben a titkosrendőrség is megteszi a Wesselényi gráffenbergi megfigyelésé­hez szükséges intézkedéseket.674 Eredetileg április 6-át jelölték ki az Ausztriába való indulásra. Wesselényi felolvasó­ként magával kívánta vinni Ruwald őrmestert, akiben megbízott. Bártfay hosszan el­mélkedik naplójában Wesselényi sorsán, és áldást kér rá.675 Folyamatos tárgyalások és többszöri halasztás után Wesselényi végül 11-én este fél tizenegykor indul el kísérőivel 664 Lásd az 5.9. A Hétszemélyes Tábla ítélete (1839. február 2-8.) című fejezetben. 665 1 839. február 11. - Az ítélőmestereknek, a szavazóbíráknak lojalitást kellett tanúsítaniuk, politikailag is támo­gatniuk kellett a személynököt a perek során. 666 1 839. február 12. 667 Lásd az 5.3. fejezetet. 668 Kossuth Lajos..., I. m., 566-578, 592. 669 1 839. február 19. 670 Kossuth megjegyzéseivel közli uo., 515-556. 671 1839. február 24. 672 Uo., 610. - 1839. március 11. 673 „Oda menet az utczán találkozám Kelemennel is, ki derült arczczal mondá, hogy Deák megérkezett Bécsből (a’ tegnapi gőzhajóval), s azon biztos ígéretet hozá, hogy Wesselényinek kétségen kivűl meg fog engedtetni a’ Gráffenbergbe mehetés 6 hónapi időre.” 1839. március 25. 674 1839. március 26. 675 1839. április 2.

Next

/
Thumbnails
Contents