Kalla Zsuzsa (szerk.): Bártfay László naplói (Budapest, 2010)

„MIVÉ EGYKOR TALÁN LEHETNI ÁLMODOZTAM" A NAPLÓK ÉS BÁRTFAY - 5. Wesselényi Miklós pere a naplóban (1838. január - 1839. február)

574 5. WESSELÉNYI MIKLÓS PERE A NAPLÓBAN (1838. JANUÁR - 1839. FEBRUÁR) ben a napokban nagy energiákkal fog neki vagyona átmentésének, anyagi ügyei rendezé­sének, valamint a fogság várható költségei előteremtésének. A feladat oroszlánrészét gyakorlatilag a zsibói birtoktest és Pest között kapcsolatot tartó Kelemen Benjamin jószág- igazgató vállalja. Wesselényi a személyes dolgaiban sokszor eljáró Bártfaynak - hálája jeléül és talán hogy jobban megtartsa majd emlékezetében - ajándékot ad.626 1839. január 31-én megszületik az ítélet: Wesselényit három év börtönre ítélik,627 lé­nyegében érdemi tárgyalás nélkül:628 a szöveg ugyan államellenes nyílt felkelésről beszél, de fölmenti Wesselényit a hűtlenség vádja alól. A kapkodásban, a főbenjáró bűnöket hangoztató vádhoz mért aránytalan ítéletben a kormányzati politika bizonytalanságát, megosztottságát érzékeli a közvélemény.629 Wesselényi nem bízott benne, hogy a feljebbviteli bíróság megváltoztatja az ítéletet. Ugyanakkor szilárd elhatározása, hogy nem kér királyi kegyelmet és nem ad lehetőséget arra, hogy perét észrevétlenül elfektessék. Bártfay megpróbál a lelkére beszélni, és azt kéri, hogy fontolja meg döntését, ne fossza meg magát a kegyelemkérés lehetőségétől. Wesselé­nyi befolyásos ismerősei és barátai szintén ezt szorgalmazzák. Egy ideje maga a kormány­zat is nyomást próbál gyakorolni többekre - köztük Vay Miklósra és Károlyi Györgyre -, igyekezzenek rávenni Wesselényit, hogy adjon be kegyelmi kérvényt, még ha ezzel a gesz­tussal közvetve el is ismerné a bűnösségét.630 ,,’S midőn mondám, hogy a’ Septemviratus alkalmasint enyhítendi a’ kemény Ítéletet; azt mondá: arra nem is gondol, mert illy ese­tekben nem igen szokta a’ Septemviratus a’ Kirjályi]. Táblát compromittalni. Távolról érintém, hogy tehát akkor Ö Felségéhez recurraljon.” - „Ha vétkes volnék, úgymondá, igen is folyamodnám kegyelemért; de így, midőn vétektől szabad vagyok, nem fertőztet- hetem meg magamat, pedig az illy kérelem által megismerném, hogy az ítélet igaz ’s én bűnös vagyok.” - „Mind a’ mellett azonban (mondá tovább szokott hangon) jövő vasár­nap Nálad eszem Deák Ferencczel együtt, hogy még utoljára együtt legyünk. - Ej, dehogy utoljára! felelém, hiszen talán csak élünk még három esztendeig. - Barátom, mondá, tud­nék én tűrni és szenvedni; de nekem nem három esztendő, de három hónap is elég arra, hogy szemeim elvakuljanak: ’s így ha 3 esztendő múlva életben vezetnek is ki, én titeket már akkor hihetőn nem foglak szemeimmel láthatni. - Űgy-de, mondám, hiszen a’ Sep­temviratus’ ítéletéig csak legalább egy pár hét eltelik. - Nem telik biz’ az, mert a’ jövő hétfőn ott is elkezdik a’ port referálni ’s mához egy hétre alkalmasint visznek; hova? azt a’ jó isten tudja. - Talán még is mondám itt Pesten vagy Budán hagynak. - Dehogy hagy­nak; a’ Status foglyokat nem szokták ők itt hagyni. - Illy értelemben beszélt, ’s aztán tovább ment. - Midőn hazajövék, már akkor háznépem tudósítva volt e’ rósz hír felől. Szegény nőm egészen le volt verve lélekben. Megvallom én sem valék különben: de még 626 1839. január 30. „[...] a’ Gróf jővén szobámba, vele beszélgettem, értekeztem egész 5ig. Ö N[agysá]ga általadon 600 p.ftot B[áró]. Wesselényi], részéről, mint egy évi kamatot. B[áró]. W[esselényi], nekem egy fejér guba­szövetet küldött ajándékképpen, lábmelegítőnek Íróasztalom alá.” 627 „Wesselényit a Királyi Tábla 3 esztendőre ítélte el.” Oitványi, I. m„ 786. 628 A kormányzat bizonytalansága miatt kerül sor hirtelen ítélethirdetésre Wesselényi és Kossuth ügyében is. A többi per is lezáratlan marad, inkább vállalják az ezzel kapcsolatos bonyodalmakat. Erdmann, 2004, szerk. Erdész - Á. Varga, I. m., 32. 629 Uo„ 85. Ez a generáció még emlékezhetett az 1794/95-ös hűtlenségi perben elítéltek kivégzésére, a súlyos bör­tönbüntetésekre, ugyanakkor arra is, hogy az 1822/1823-as rendi ellenállás vezetőivel szemben nem indítot­tak eljárást. Lásd Pajkossy, A kormányzati..., I. m., 683. - 1839. január 31. 630 Trócsányi, I. m„ 398.

Next

/
Thumbnails
Contents