Kalla Zsuzsa (szerk.): Bártfay László naplói (Budapest, 2010)
„MIVÉ EGYKOR TALÁN LEHETNI ÁLMODOZTAM" A NAPLÓK ÉS BÁRTFAY - 5. Wesselényi Miklós pere a naplóban (1838. január - 1839. február)
566 5. WESSELÉNYI MIKLÓS PERE A NAPLÓBAN (1838. JANUÁR - 1839. FEBRUÁR) alapult, amely véletlenül Zichy Bálint főispán kezébe került, s amit ő azonnal eljuttatott a nádorhoz.568 A per a napló időszakában is a beszéd fordulatainak hitelessége, a tanúk szavahihetősége körül forog, noha sem a vád képviselője nem törekedett a ténylegesen elhangzott szöveg megismerésére, sem Wesselényi - taktikai megfontolásból - nem peresíti be az iratot. A megyegyűlés körülményeit jellemzi, hogy a leitatott kurtanemesek és a konzervatív oldalon álló, módosabb nemesség órákon át nem hagyja szóhoz jutni Wesselényit. A két kormánypárti alispán, Uray Bálint és Kende Zsigmond is az eredeti, nemleges utasítást támogatják.569 Ekkor Wesselényi második felszólalásában, a főispán interpretációja szerint: „azzal vádolta volna meg a kormányt, hogy amaz az úrbéri reformok elutasításával tudatosan parasztfelkelést provokál, hogy annak leverését felhasználhassa a magyar alkotmány felszámolására.”570 Az eredeti levél így foglalja össze Wesselényi szavait: „.. .a kormány nem akarja ezt, tekintetes KK. és RR, mely csalárd álorczát tevén ocsmány képére, kiszívta 9 millió zsírját s már most csak arra várakozik, hogy ezen 9 millió ellenünk ez által felingereltetvén, annak körmei közül ő szabadítson ki, s ekkor jaj nekünk tekintetes RR, mert szabad emberekből rabszolgákká alacsonyulunk.”571 A vallomásokban is sorra ez a mondat tért vissza, miszerint a beszéd egy jobbágylázadás lehetőségét festette fel, amellyel szemben a kormány durva beavatkozása beláthatatlan következményekkel járna a nemességre nézve: „De jaj lenne akkor nemzeti függetlenségünknek. .. mert szabad szellemű és önérzetű emberekből ezen lekötelezés rabszolgákká alacsonyítana.”572 A királyi jogügyigazgató (az államügyész) már két héttel a beszéd elhangzása után vádat emelt. A hűtlenségi per súlyossága miatt a per a központi bíróságon, a Curia (az országos főbíróság) alsóbb fórumán, a Királyi Táblán indult meg, és mivel a vádlott nemesember volt, szabadlábon védekezhetett.573 A per - a kor jogi szokásai szerint - két részben zajlott: az ún. kifogási (excepcioná- lis) és az ún. érdemi (derekas, meritális) szakaszban. Az előbbi 1835-től 1838 januárjáig tartott, ebben a védelem kifogásokat vonultatott fel a bíró, a per tárgya ellen stb. Az utóbbi, a naplóban „derekasnak” nevezett szakasz általában rövidebb volt, itt a bizonyítás oklevelekkel és tanúvallomásokkal folyt. A ma szokásos joggyakorlattól jelentős eltérésnek számított, hogy kizárólag írásban pereskedtek. Wesselényi pere esetében a második rész 1838 januárjától 1839 februárjáig tartott. Első lépésként a királyi jogügyigazgató, Beöthy Sándor állította össze a vizsgálat kérdéseit arra vonatkozóan, hogy a tanúk szerint elhangzottak-e az inkriminált mon568 A szöveg részleteket közöl Wesselényi beszédéből és egy nagy horderejű, az örökváltság ügyében megszavazandó követutasítást érint, amely az ellenzéki szellemű megyék követeit, többek között Kölcseyt is arra kötelezné, hogy szavazzon a jobbágyok személy- és vagyonbiztonságát rögzítő törvényjavaslat ellen. 569 A gyűlés lefolyására és arra, hogy a résztvevők státusa és érdekei hogyan befolyásolták az ellenzék taktikáját, lásd Pajkossy Gábor, „eljött az idő, hogy nekünk is hazánk legyen”. Az örökváltság és a jobb ágy telken élő nemesek kérdése az 1834. decemberi szatmári megyegyűlésen = A felhalmozás íve. Történeti tanulmányok Kövér György tiszteletére, szerk. Halmos Károly, Klement Judit, Pogány Ágnes, Tomka Béla, Századvég, Budapest, 2009, 152-162. 570 Trócsányi Zsolt, Wesselényi Miklós, Akadémiai, Budapest, 1965, 340. 571 Trócsányi Zsolt, Wesselényi Miklós hűtlenségi pere, Gondolat, Budapest, 1970, 271. 572 Trócsányi, /. m., 9. 573 A keresetlevél (vádirat) benyújtása után értesítik hivatalosan a perbe fogottat, aki hűtlenségi per esetén a per felvételekor (indításakor) köteles személyesen megjelenni. A per lefolyásának korabeli menetére lásd Varga, I. m., különösen: II. A curia a XIX. század fordulóján s a század első felében, 117-125; A curia három intézménye és az általuk alkotott egység című fejezetből A Királyi Tábla és A Hétszemélyes Tábla című szakasz, 156-195.
