Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - IRODALOM ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET TALÁLKOZÁSA - Bednanics Gábor: Impresszió, kép, szókép: Képzőművészet és költészet párbeszéde a századfordulón
IMPRESSZIÓ, KÉP, SZÓKÉP 31 mutatja fel. A madár és az erdő megjelölte - illetve a hozzájuk kapcsolódó - képek az ismétlés és az ellentétezés alakzatai révén siklatják ki a logikus gondolatmenetet. Az idézet második szakaszának első sorában az azonosítás (madár - Gond) és az ahhoz kapcsolódó erdő - a madárnak tulajdonítható megnyilatkozás révén - mégiscsak elválaszthatónak bizonyul a hivatkozott első négy sor figurális struktúrájától. Az ügyetlen szerkesztésű versfelépítés azáltal válik izgalmassá, hogy képes a bánat-allegorézis klisészerű működését a logikusnak tetsző, de e logikát minduntalan kisiklató poétikai lehetőségeket újraértetni az olvasóval: mivel a vizionált kép a jelentés léte- sülése tekintetében összeütközésbe kerül a szóképekkel - amit pedig az alakzatok szerkezetének megbomlása eredményez -, a megképződő természeti jelenségek rendre mást jelentenek, s ezért nem köthetők le egyetlen jelölet oldalán sem. A szubjektum belső működésének (sajátosan fiziológiai, s nem lelki) jelölőihez kapcsolt tájleírás érvénytelen költői eljárásmódként jelenik meg, mert a szóképek és jelentésük szintjén rögzíthetetlenné válik a szöveg jelentése. Hasonlóképp érdekes Amerikát elsők között megjárt költőnk, Rudnyánszky Gyula kései versének lehetetlen „impresszionizmusa”. A Színek a sötétben referenciális olvasata könnyen és gyorsan a megvakult költő színek utáni vágyakozását ismeri fel a szövegben. A versnek azonban nem ebből a nosztalgikus attitűdből adódik az erőssége. A látás ugyanis valamiféleképp megmarad, igaz, csak a képzelet vizionáló aktusának köszönhetően: Szememre ráborult az éjszaka, Nekem nem égnek már a földi lángok Számomra nincs a mennynek csillaga, [...] Azt látom én csak, amit képzelek.27 A képek imagináció generálta világában persze nemcsak a színek, de a világtapasztalás és a világ újraalkotásának költői programja is lehetetlenné válik. Kizárólag a képzelet és az értelem helyeként felfogott agy (itt is fiziológiai konnotációkkal számolva) aktivizálódik ebben az összefüggésrendszerben, de a világ sötétsége miatt halálra van ítélve, vagyis a vizualizáció
