Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - IRODALOM ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET TALÁLKOZÁSA - Bednanics Gábor: Impresszió, kép, szókép: Képzőművészet és költészet párbeszéde a századfordulón
BEDN'ANICS GABOR a figyelmet. Pedig már a századforduló lírai megközelítésmódjaiban a tájleíró költemények sem feltétlenül a romantika - szubjektumtól nem független, mégis objektiváló - leírásait preferálták. Ha nem a megjelenített kép hatását hangsúlyozzuk az olvasás során, hanem teret adunk az individuális szemléletnek, a tárgyi létezőként tételezett poétikai elemek is alakíthatóként mutatkoznak előttünk, s felhívják a figyelmet az irodalmi képfogalomban rejlő többértelműségre. A kép az irodalmi alkotásban valóban lehet a képzőművészet imént jellemzett képfelfogásával rokonítható, de nem árt szem előtt tartani, hogy a költői kép nem feltétlenül a vizuális elem megidézésével, a festői képalkotás technikai mozzanataival, működésének sokszor mechanikus lépéseivel párhuzamosan jön létre. Ahogy Barta János fogalmaz: „Költői »képes beszéd« akkor alakul ki, ha a kép maga nem marad meg, nem szigetelődik a maga szintjére, hanem egyszerre a »valóság« egy másik, egy vagy több szintjének, tartományának, szférájának vonzáskörébe kerül, azt reprezentálja.”22 Az átjárhatóság így a közvetlen tapasztalás helyett a reprezentáció voltaképpeni lehetetlenségét jelenti be. A képek modernségbeli helyének ezen antimimetikus kívánalma egyszerre látszik követni a képzőművészeti folyamatokat és akar távolodni azoktól. A költői kép nemcsak a festészet analógiáján keresztül lép be az irodalomba, hanem a reprezentáció illuzórikusságának lelepleződése nyomán is. A modern megjelenítés - akár irodalmi, akár képzőművészeti - nem a már látott vagy ismert valóság direkt leképezésére törekszik. Még ha a festmény reprezentációs megoldásaira apellál is, a poétikailag megkomponált kép segítségével sem találhatunk könnyebb módot az értelmezésre, hiszen mindkét médium a nem konvencionális megismeréséhez vezet, egy másfajta percepció tapasztalati mezejét leplezi le.25 Az átjárás lehetősége mindkét területen adódik a képek számára; a vizuális a verbálisra van utalva, és viszont. A kép ebben az „elidegenítő” pillantásban a reflexivitás kiterjesztésére ad módot, többszörös értelmezésre, így a modernség egyik alappillérének tekinthető feszültséget, rögzítetlenséget hangsúlyozza az irodalmi szövegben. A képtől a szerkesztés felé (az image-től a montázsig) vezető út nem annyira a kép tagadására, mintsem a kép generálta többértelműségre és a folytonos határátlépésre mutat. A nyelvi-strukturális elemek előtérbe kerülése már magának a költői képnek az inherens tulajdon-
