Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - KÖDLOVAGOK - Eisemann György: Fantasztikum és médium (Cholnoky Viktor: Olivér lovag)
FANTASZTIKUM ÉS MÉDIUM 105 saját hangra képtelenség a gondolat (írásos?) látszását kényszeríti ki, mert miközben a lovag cafatokban tépi magáról a húsát, „[fjolyóssá vált agya velejéből a koponyáján keresztül átlátszott a gondolat: »— Oda megyünk! A torkát...«” A „kommunikáció” ilyen végletes anyagisága, az emberi testnyelv szó szerinti defigurálása - miként az abszurd vagy a groteszk általában - akár komikus hatást is kelthet, mint ahogy a fekete humor — Swifttől Ellisig — egyébként is roppant módon kedveli a test feldarabolásának motívumát. A horror és a burleszk sem okvetlenül áll távol egymástól. Humoros-paro- disztikus hatást válthat ki Olivér sajátos premizálási taktikája akkor is, ha a megtestesült nyelv kommunikációelméleti téziseivel vetjük össze, melyek nagy elszántsággal törnek lándzsát a nyelv eredendő materializáltsága mellett. Biztosra vehető, ennél a trancsírozásnál materializáltabb (és dezantropomorfizáltabb) üzenet nem létezik, együtt járván a szubjektív identitás itt szintén nem sokat teketóriázó dekonstruálásával. Ezzel persze egy ironikus aspektus is feltárulni látszik. Sőt, a szöveg itt-ott mintha maga is javaslatot tenne az ironikus recepció megerősítésére, például akkor, amikor a hulla, mint egy hadvezér, zászlóként lengeti testmaradványait, utat mutatva katonáinak: „Aztán feje felett csóválta a húsdarabokat, nagy iramodással szaladt előre. A kutyák a nyomában.” A horror deperszonali- záló karaktere ezzel is könnyen átjárhatóvá teheti a határt a katasztrofikus és a fekete humorú komikus hatás között. A lovag mindenáron azt akarta, hogy - a testjelek identitásképző erejének fentebbi manipulálásával - a saját őszülése mellett besötétítse Bulcsú fehér haját és szakállát, mégpedig annak vérével: „A szakállát, azt, azt... a torkát... hogy a megaivó vér fesse vissza barnára...” S bár a kísértetjárás éjszakáján a püspök is meghalt, a visszapogányosítási kísérlet nem sikerült. A főpap „hófehér szakálla ott feküdt a mellén, hosszú ősz haja mosolyogva simult a vánkosra”. Vagyis ami történt, mégsem az anyagi jelek, nem a mate- rializált üzenetek kizárólagossága révén történt. A jelek azt mondták ki, ami a szövegből következett, amit a nyelv közölt - mellőzve a performance merő' materialitását. A zárlat, bár előzményei átestek a nyelvi anyagok fantasztikus - technizáltan kezelt - csereberéjén, elhárítja a fantasztikumból kinyerhető egyedüli értelmezést, és Lőkös molnár vízióját újra metaforikusán
