Turnai Tímea: Táncszerelem. Iparművészet és színház Gombár Judit pályaképében - Szcenika 6. (Budapest, 2019)
A Nap szerettei című előadás és a Győri Balett alapítása, 1979
a mai napig fennáll közöttünk. Azt tudta mindenki, hogy életem a Győri Baletté”- nyilatkozta a társulat megalakulásának 15. évfordulóján, egy jubileumi beszélgetésben. (Pass András: A Győri Baletthez mindig lesz kedvem, jubileumi beszélgetés Gombár Judittal, Kisalföld, 1994. november 12. Táncarchívum dokumentáció) 1979 kora tavaszán már nagyban folytak a tárgyalások a Győri Balett megalakulása érdekében. Mivel Markót szerződése még Béjart együtteséhez kötötte, a Győri Balett alapító tagja és táncosa, Kiss János [1991-től a Győri Balett igazgatója] illetve Krámer György táncművész, a Győri Balett alapító tagja [később balettigazgató Szegeden] segített a tervezőnek a megalakulás körüli teendőkben. Cserhalmi Imre újságíró, színházigazgató, egyetemi tanár [1975-1980 között a Győri Kisfaludy Színház igazgatója] jelenlétében a Negro presszóban (a volt Népköztársaság útján, a mai Andrássy úton, az Operaház közelében) kerültek aláírásra a szerződések és kinevezések. 1979 őszére Markó Ivánt a Győri Balett igazgatói széke készen várta. Gombár Judit Brüsszelben megtanulta már, milyen buktatói vannak egy együttes működtetésének, hogyan kell turnékat előkészíteni, tartani a szakmai kapcsolatokat, és hogy minden sikeres nemzetközi együttes sikerének kulcsa, hogy elismert, karizmatikus táncművész köré építse fel az image-t. De megtanulta azt is, hogyan kell egy balettet dramaturgiailag megkonstruálni, zeneileg felépíteni, majd színpadra tenni. Szerencsés csillagállás - új épület Győrben; új színház; fiatal, együtt szerződő társulat; nemzetközileg elismert táncművész és látványtervező vezetése - alatt született meg a Győri Balett. Évekkel később már elképzelhetetlen lett volna, hogy ilyen közönség-igénnyel találkozzon művészeti tevékenység. A balett-színpadon sok olyan igazságot ki lehetett mondani szavak nélkül, a tánc nyelvén elmesélve, amire akkor az emberek ki voltak éhezve. A hatalom természetéről, az emberiség keserves küzdelmeiről, az egyén és a társadalom konfliktusairól, ünnepekről és csalódásokról. Sorban születtek az előadások, és őrüle- tes közönségsiker kísérte a győri együttes minden megmozdulását. Bánkúti András újságíró, kritikus húsz év távlatából, a társulatról megjelent könyvében, így értékelte az alapítás eseményeit: „azt mondják, akik 80