Turnai Tímea: Táncszerelem. Iparművészet és színház Gombár Judit pályaképében - Szcenika 6. (Budapest, 2019)
Nemzetközi megmérettetés, új szerepek: Budapest - Brüsszel, 1971-1978
vezte, melyben olyan sztárok öltözetét kellett megalkotnia az 1920-as években játszódó történethez, mint Törőcsik Mari, Széles Anna, Sinkovits Imre, Mensáros László, Oszter Sándor, Venczel Vera, Haumann Péter, Monori Lili, Koncz Gábor. Ugyanebben az évben, 1973-ban a Csurka István művéből készült Hét tonna dollár című tévéfilm karakteres jelmezeit is tervezte, melyben Kabos László egy vándorcirkuszi bohócot alakított, mellette Darvas Iván, Bárdy György, Inke László, Rátonyi Róbert és Alfonzó viseletéit is megálmodta, a parókától a maszkokon át a bohóc cipőkig, kellékekkel és vidám kiegészítőkkel együtt. 1978 a fordulat éve lett számára, mert miközben hat helyen tervezett, ingázott a Magyar Állami Operaház, a Várszínház, a Pécsi Balett, a Nemzeti Színház, a Józsefvárosi Színház, a Népszínház színpadai között, Béjart is felkérte készülő előadásának tervezésére. Az ideális és a torz jellemkép formálása színekkel, trikó-tervek, táncjelmez és kivitelezési terv, Gombár Judit kéziratos jegyzeteivel, anyagmintákkal tűzdelve, Liszt Ferenc: Faust- szímfónia, koreográfia Eck Imre; Bartók Béla: Két arckép (Opus 5.), koreográfia Tóth Sándor, Pécsi Balett a Fővárosi Operettszínházban, balettek egy estben, 1973. A nő szerepében Sti- mácz Gabriella. Lelőhely: PIM-OSZMI/ szcenikai gyűjtemény 2017.183.1., 2017. 183.3., 2017. 183.4. KÍT MC tó P 61