Turnai Tímea: Táncszerelem. Iparművészet és színház Gombár Judit pályaképében - Szcenika 6. (Budapest, 2019)
A pécsi kelmefestő és szabómester, a nemzetközileg elismert Márton István barátsága, közös műhelymunkáik
Jelmeztervek kivitelezési és anyagkezelési kéziratos magyarázatokkal, kiegészítők terveivel, Fényes Szabolcs: Maya, rendezte Bor József, Szolnoki Szigligeti Színház, 1971. Szegedi Nemzeti Színház, rendezte Versényi Ida, 1972. Lelőhely: PIM-OSZMI/ szcenikai gyűjtemény, 2019.12.1-2. ebből - mint a tervező esetében is - életre szóló barátságok és a szakma fortélyainak átadása is megszülethetett. Felvetődik a kérdés: a Pécsi Balett feladatai, a felkérések mellett mit jelentett vajon a tervezőnek az 1977-ben tanulmánycímként választott kifejezés, a Pilobolus? Eredetileg ez egy igen ritka gombafajta elnevezése. Tágra nyílt szemekre emlékeztető, magokkal teli duzzanatait a gomba hirtelen felpattanva, magjait a világ négy égtája felé lövelli. A tanulmány Béjart veronai vendégszereplésének és a főszereplő Markó Iván táncának szimbolikus megfogalmazása lett. A főszerepben Markó Iván mellett táncospár és nagyzenekar, valamint háromszáz tagú kórus adta elő a V, mint Verdi című előadást. A koreográfia szerint a Földön megszülettek a táncosok, a tűz az előadásban élni tanította őket, míg a levegő felemelte a művészeket, a víz pedig a gondolat szabadságát és a szabadság gondolatát oltotta beléjük a csillagos ég alatt, a hatalmas veronai térben. 54