Turnai Tímea: Táncszerelem. Iparművészet és színház Gombár Judit pályaképében - Szcenika 6. (Budapest, 2019)

A pécsi kelmefestő és szabómester, a nemzetközileg elismert Márton István barátsága, közös műhelymunkáik

re készülve, megbetegedett a színház festője, és ha nem akartam botrányt, magamnak kellett több tucat jelmezt megfestenem. Egyedül kínlódva, a világ legsötétebb színházi pincéjében áldottam - és áldom ma is - nagylelkű mesteremet, Márton István szabász és kelmefestőt.”

Ezekben az években egy különleges színházi szabó, Ottófy úr segítségét is megkapta a tervező. A színházi legendák és a tervezők emlékezései szerint ő a trikókészítés nagymestere volt. Batthyány utcai műhelyében még méretre kötötte a megadott fazonokat, a ma már vastagnak tetsző kreppnylon szálból. Gombár kérésére nekiállt és megcsinálta úgy, hogy ne fusson fel a szem, hogy mozgás közben ne mozduljon el, sőt, ott maradjon a testen az extravagáns trikójelmez. „Ha már végképp lehetetlennek tűnt, amit kértem, sokatmondó mozdulattal kezembe nyomta az ominózus ollót” - jegyezte le Judit. Talán mégse kellett volna! Mert ezzel indult el a lavina, ezzel vált az ollós tervezőként ismert jelmez-formálóvá. A trikómesterként is elismert szabó alig győzte elszegni, vékony gumi-pertlivel összetartani mindazt, amit tervezője szétvagdosott. Keze alatt alakult, vált véglegessé az, amiről papírra rajzolva csak ködös elképzelései lehettek a táncosoknak és rendezőknek. Az utolsó pillanatban is legszívesebben az eleven alakon, a táncoson modellezte le a ruhákat, ollóval a kezében, amitől a legtöbb kivitelezésben jártas szakember sikítófrászt kapott, hiszen nekik kellett „törvényesíteni” a tervezői ötleteket.

49