Turnai Tímea: Táncszerelem. Iparművészet és színház Gombár Judit pályaképében - Szcenika 6. (Budapest, 2019)

Az első meghatározó találkozás Maurice Béjart művészetével, 1962

gött meztelen testek kavarogtak. Ez volt a szezon botránya. Pedig a meztelen táncosok állig fel voltak öltözve, csakhogy testszínű trikóikra szemérmetlen ábrákat, magát a meztelenséget festették.

1962 nyara és Béjartnak a Vénusz-barlangvendégjáték utáni döbbenetes belépője a színházi kantinba örökre bevésődött az emlékezetembe. Béjart megállt a lépcsősor tetején, jobbján a vállig érő hajú, Casablancában született, Germinal Casado marokkói származású táncművész-koreográfussal, egy hófehér pincsivel, balján fiús alkatú lány, koponyára simított frizurával. Átható zöld szemét végigjáratta a zsibongó tömegen, és az evőeszközök egy hosszú pillanatra megálltak a levegőben. Ő mozdult először: elégedetten ereszkedett alá és elvegyült a sokadalomban. Szememmel követtem, majd odamentem az asztalához.

Életemben először és utoljára - a színházi belépőmre - autogramot kértem. Annyit firkantott oda, hogy: Souvenir M. Béjart. Több mint tíz év múlva, 1972 nyarán, második közös bemutatónk előtt, mutattam neki a megsárgult kártyát. Kézbe vette, majd még egyszer aláírta: Maurice.”

Két évtizeddel később, 1984-ben Párizsban a Vénusz-barlang jelenet tánctrikóit, jelmezeit már Gombár Judit tervezhette. A korábban látott elképzelést finomítva, de a bőrszínnel való játék és az arany kombinációját megtartva, csíkokból, spárgákból font dresszei hasonló megrökönyödést keltettek, mint az 1962-es ifjúsági fesztivál látványvilága.

30