Gulyás Gabriella - H. Bagó Ilona (szerk.): A kezdet a egésznek a fele - Múzeumpedagógiai füzetek 1. (Budapest, 2010)
Témák és gyakorlatok
I . A KIÁLLÍTÁS Mi mindennel kommunikál a múzeum? • Nevével - pláne ha brand, • lógójával, • levélpapírjával - és amit ráír, • munkatársaival, • honlapjával, • épületével és annak környékével, • közönségforgalmi tereivel, • kiállításokkal, • programokkal, • kiadványaival, • minderről való kommunikációjával, és egyebekkel. Azzal is kommunikál, amivel nem akar! • Pletyka, • málló vakolat, elhanyagolt környék, • piszkos lépcsőház, • hibás kiállítási felirat (melyet súlyos esetben éveken át újra felfedezünk), • értékes tárgyak a kiállítás helyett az igazgató szobájában, • a hivatalosan fellépő munkatársak pongyola megjelenése (egyenruhán viselt irhamellény), • pongyola levél, • késedelmes ügyintézés, • kelletlen telefonkezelő, és egyebek. A múzeumi vagy emlékházi kommunikáció lehet tudatosan kialakított, hivatalos, és az intézmény nevében történő, személytelen kommunikáció (pl. hirdetmények, szabályzatok, sajtóanyag, a honlap számos oldala). Ugyanakkor igen sokszor kommunikál az intézmény valamelyik munkatársa által (elsősorban a vezetője illetve vezetői, vagy a „szóvivője”, az „arca”, az aki megjelenik mindenhol és meg is szólal) és ebben sok már a személyes és az alkalmi elem. Már nem az intézmény tervezett, szabályozott kommunikációja az, amikor a munkatársak egyéni megnyilvánulásaikban az intézményről is nyilatkoznak vagy véleményt alkotnak. Ilyen eset lehet egy muzeológus szakmai körben elejtett megjegyzése, egy fáradt vagy ideges, jó esetben fellelkesült munkatárs otthoni megnyilatkozása a házastársa vagy a gyerekek előtt. Azt mondanánk, ez természetes és nem igazán jelentős. De ezek a magánhírek 67
