Gulyás Gabriella - H. Bagó Ilona (szerk.): A kezdet a egésznek a fele - Múzeumpedagógiai füzetek 1. (Budapest, 2010)
Esszék
GULYAS GABRIELLA A MŰHELYMUNKA-SOROZAT ÉRTÉKELÉSE A sorozat folyamatosan épített a résztvevők visszajelzéseire. Minden alkalommal törekedtünk a csoport véleményének meghallgatására, három alkalommal írásban is. Ezek a formativ (a fejlődést elősegítő) és részben diagnosztikai értékelések ahhoz kellettek, hogy lássuk, jó irányban megyünk-e és eldönthessük, hogy milyen változtatásokat kell tennünk. Hiszen a feszültség a tapasztalás, az emlékházakban megszerzett élmény és a formálisabb tréningelemek aránya között mindvégig jellemezte a sorozatot. Minden esetben alapos egyeztetést igényelt az éppen szállásadó házigazda intézmény munkatársával a program egyeztetése. Minden helyszín örült, hogy a csoportot vendégül láthatja, de nem minden helyszínen volt sikeres az elfogadtatása annak, hogy a tréningelemre szánt idő legalább olyan fontos, mint a helyszín, az adott város kulturális értékeinek a megismerése. Természetesen, amikor sok helyszínre mentünk, viszonylag kevesebbet „dolgoztunk” és fordítva. Szükséges volt a folyamatos nyomon követése annak, hogy a kettőt arányban tartjuk és a csoport motivációja növekszik. Mindezek mellett a tréning során többször is alkalmaztunk olyan módszereket, amelyek az értékelési folyamatok sokrétűségével, különböző céljaival és technikáival ismertették meg a résztvevőket. Ilyen volt például a feladatértékelési lap, amelyet az adott tréning egyes feladatai után a résztvevők egyénileg töltöttek ki majd kis csoportban megbeszéltek. Ezek a strukturált lejegyzések az egyes feladatok során az egyénekben lezajlott érzések, benyomások, asszociációk stb. rögzítését és tudatosítását célozták, illetve ezek összevetését a csoport más tagjainak véleményével. Azt akartuk, hogy a résztvevők ne a hagyományos felfogásban gondolkozzanak az értékelésről, mint az ellenőrzés egyik eszközéről, amelynek ügyes alkalmazásával az alárendelt (diák, beosztott stb.) lojalitásának és aktív együttműködésének magasabb szintjét lehetett elérni, hanem ráébredjenek, hogy az értékelés valamilyen formája minden munkafolyamat része és mint ilyen, sokkal inkább a professzionali- zálódás eszköze (lásd pl. önértékelő lap, 142. oldal). Az elmúlt évtizedekben az értékelésről való elméleti gondolkodás irodalmának gazdagsága és a gyakorlatban felmerülő problémák és tapasztalatok sokfélesége olyan új megkülönböztetéseket tártak fel ezen a területen, mint pl. a formativ és szummatív értékelés, a kvalitatív és kvantitatív értékelési formák és eszközök, vagy az intézmény-, program- vagy folyamatértékelés (Weiss, 1988). A szakirodalom hangsúlyozza a számszerűsíthető mutatók egyre gyakoribb használatát, ugyanakkor az ezekről való reflexió finomodása is jellemző. A szakzsar22
