Gulyás Gabriella - H. Bagó Ilona (szerk.): A kezdet a egésznek a fele - Múzeumpedagógiai füzetek 1. (Budapest, 2010)
Esszék
GULYÁS GABRIELLA vetően a konstruktív tanulási elméletre épül, azt feltételezi, hogy az ismeretek elsajátítása mindig alkotó, azaz konstruktív módon történik. A módszer kutatói (pl. Spencer, Kagan) szerint a konstruktív tanulás egyben filozófia is: kölcsönös tiszteletre alapozott együttműködést és a csoport minden tagjának teljesítményét előtérbe állító szemléletet jelent, amely versenyszellem helyett a közösség tagjai közötti kooperációt és a konszenzusteremtést hangsúlyozza. A résztvevők csoportban dolgoznak, egymást stimulálva befogadják, szortírozzák, rendszerezik és átalakítják, mintegy újrateremtik az ismereteket. A csoportban való együttdolgozás során a résztvevők szociális kompetenciái fejlődnek. Ilyen gyakorlatok voltak például a kis csoportokban történő kérdőívek elkészítése Tiszacsécsén, illetve a kiállításhoz készített feladatlapok Sárszentlőrincen (lásd a 76. oldalon). De mondhatnám ugyanott, a drámapedagógiai feladatok egész sorát, ahol a kis csoportban az ötletbörze után konszenzusra kellett jutni és kiválasztani a legmegfelelőbb ötletet, majd azt a lehető legjobb módon megvalósítani és a produkció sikerét együtt megélni (lásd a 114. oldalon). Hasonló feladat volt Kiskőrösön a pedagógus-múzeumpedagógus találkozás szimulációja is (lásd a 114. oldalon). A sorozatban nem szántunk időt elméleti, módszertani kérdések alaposabb vizsgálatára, kivéve az utolsó értékelő műhelymunkát, ahol kísérletet tettünk a csoportban megvalósult tanulási folyamatok elméleti áttekintésére. A műhelymunkasorozat számtalan kisebb és nagyobb csoportban lezajlott szakmai elemző, reflektáló beszélgetései alkalomról alkalomra mélyebbek, lényegre törőbbek voltak. E beszélgetések minőségének alakulása volt az egyik legfontosabb mutatója a tanulási folyamatnak. A sorozat elején érezhető volt, hogy vannak a csoportban domináns hozzászólók és meg sem szólalok, sokszor előfordult kétirányú beszélgetés a facilitátor és a domináns megszólaló között. A későbbiekben ez teljesen megváltozott, többen hozzászóltak a témához, artikuláltan és szabadon, a beszélgetések kiegyensúlyozottabbak, koherensebbek lettek, a csoport tagjai jobban figyeltek egymásra, s ezt csatlakozó, egymásra reflektáló hozzászólásaikkal és metakommunikációval is kifejezték. Talán sokkal előbbre is juthattunk volna e téren egy formális tréningen, ahol a résztvevők mindig ugyanazok, és a csoportkohézió organikusakban fejlődik. Esetünkben a folyamatot nehezítette, hogy nem mindenki tudott minden műhelymunkán részt venni. A csoportos munkából így is nagyon sokat tanultunk más nézőpontok létjogosultságáról. Megtanultuk új módokon látni a körülöttünk levő helyzeteket és problémákat és talán másként nézni a világot. Hadd hozzak példának erre az értékelő kérdőív egyik kérdésére adott válaszokból néhányat. Arra a kérdésre, hogy Kezdeményezett-e valamilyen változtatást a saját munkahelyén/ 20
