Gulyás Gabriella - H. Bagó Ilona (szerk.): A kezdet a egésznek a fele - Múzeumpedagógiai füzetek 1. (Budapest, 2010)

Témák és gyakorlatok

TÉMÁK ÉS GYAKORLATOK A feladat célja: • a szerepek végiggondolása és tudatosítása (ez a dráma legfontosabb feladata) • tudatos döntések meghozatala • ellenőrzés (az első szint erre alkalmas) - miben van szüksége a gyereknek segítségre 7. Drámai jelenetté fejlesztett állóképek Az eddigiek továbbfejlesztésére és kitágítására alkalmas technika. Feladat: ki kell találni, hogy mi történt a bemutatott állóképek előtt és után 2 perc­cel, és ezekből is alkotni kell 1-1 állóképet. A bemutatás módja a következő: Először megcsinálják az időrendben első állóképet. A tanár lassan számol 10-ig (kb. 10 mp), közben a gyerekek lassított mozgással eljut­nak a középső képhez - ez a már az előző feladatban bemutatott kép majd újabb 10 mp alatt a harmadik képhez. Mind a három képet a lassított mozgás közben egy pillanatra kimerevítik. Közben mindenki mond/mondhat fázisonként 1-1 mondatot, szót vagy hangot, amit előre megbeszélnek, egyeztetnek. Ezután megismétlik a játékot felgyorsítva, 5 mp-es tempóban, majd az eredeti - valósághű - tempóban. Az éppen nem játszó csoportok az utolsó kimerevített állókép közben hangosan ezt mondják: „Úgy emlékszem erre, mintha tegnap történt volna.” - hiszen a fiatalember emlékeit látjuk viszont. A játék célja: bevonódás, közös alkotás 8. Élő videó A csoportok úgy kezelik a drámai jelenetté fejlesztett állóképeket, mintha video­felvétel lenne, amit bármikor meg lehet állítani és vissza lehet pörgetni, hogy köz­ben kérdezhessünk a szereplőktől. A nézők a tanár által előre megadott szerepből vagy szerep nélkül kérdezhetnek a „filmben” résztvevőktől. Ilyen szerepek lehetnek pl. történészek, haditudósítók, divat­történészek, újságírók, stb. attól függően, hogy az adott jelenthez mi illik a legjobban. 118

Next

/
Thumbnails
Contents