Endrőczi Elemér: 100 éves a magyar orvostovábbképzés 1883-1983 (Budapest, 1983)

V. fejezet: Az orvostovábbképzés fejlődése a felszabadulás után. Az Orvostovábbképző Intézet létesítése és működése

Az egészségügyről szóló II. törvény végrehajtása során jelent meg 1975-ben az egészségügyi miniszter rendelete az egészségügyi ellátás integrációjáról, a progresszív ellátási rendszer szervezeti kereteinek megvalósításáról. Az egészségügyi ellátás igazgatási integrációja és a progresszív ellátás az orvostovábbképzés számára is lényeges tartalmi változást jelentett. Mindinkább előtérbe került az a szemlélet, hogy a továbbképző tanfolyamokon az egészségügyi ellátás szakmai és szervezési szükségletei és fejlesztési feladatai kiemelten előtérbe kerüljenek: a szakemberképzésnek és továbbképzésnek összhangban kell állnia az egészségügyi ellátás előtt álló fejlesztési feladatokkal. Annak ellenére, hogy az 1970-es évek előtt több miniszteri rendelet módosította a szakképesítést és továbbképzést, az egészségügyi miniszter 9/1978. évi rendelete és a 39—40/1978. évi utasítása hozott mélyreható változásokat. A rendelet kimondja a szakképesítés továbbfejlesztését, amely megfelel az orvostudomány szakosodásának és a mindinkább differenciálódó egészségügyi szakellátási feladatoknak. Más oldalról intézkedik arról, hogy a vezetői munkakörben dolgozó egészségügyi diplomásoknak 4 évenként, a diplomásoknak 5 évenként a továbbképzésben való részvétel az OTKI által szervezett tanfolyamokon kötelező. A korábbi 36 szakképesítés helyett 29 alap- és 28 másodlagosan megszerezhető szakorvosi képesítést tesz lehetővé a rendelet, de megszigorítja a szakorvosképzés szakmai feltételeit (kötelező tanfolyamokon való részvétel, kiterjedtebb szakmai gyakorlat, amely előtérbe helyezi az egységesebb felkészülést, függetlenül attól, hogy a jelölt milyen fejlettségi fokon álló osztályon dolgozik). Az 1978. évi rendelet végrehajtása több éves feladat. Az egységes szakorvosi képesítés érdekében az Intézet Oktatási Bizottsága, együttműködve az orvostudományi egyetemekkel, az országos intézetek szakmai kollégiumaival és számos tanácsi kórházban dolgozó szakemberrel, kidolgozta az 57 szakorvosi képesítés megszerzéséhez szükséges vizsgakövetelményeket. A felkészülés tematikáját a pályakezdők rendszeresen megkapják. Továbbá intézkedések történtek annak meghatározására, hogy a szakorvosi szakképesítés munkahelyeinek kijelölésénél milyen szempontok játszanak szerepet. Elvileg az egészségügyi intézmények bármelyik osztálya alkalmas lenne a felkészülésre, de az egyenlőtlen szakmai és technikai fejlődés, a differenciálódott szakellátási feladatok és ennek következtében a szakmai gyakorlat lehetőségei szükségessé teszik, hogy a pályakezdő hosszabb-rövidebb időt töltsön más osztályokon, hogy kellő felkészültséget szerezzen. Az 1978. évi miniszteri rendelet értelmében 21 szakterületen elért tudományos és szakmai gyakorlat elismeréseként az Intézet rektora „képesítés" oklevelet adhat ki. A „képesítés" cím adományozásának elbírálására a rektor szakmai bizottságot kér fel, és az elmúlt években mintegy 250 orvos és gyógyszerész pályázott a cím megszerzésére. Az 1979. szeptember 11-én tartott MSZMP Politikai Bizottsági ülésen az egészségügyi ellátás helyzetéről és fejlesztéséről hozott határozat kiemelten foglalkozott az alapellátásban dolgozó orvosok munkájának hatékonyságával és az egészségügyi alapellátás fejlesztésével. Az orvostovábbképzés szerepe ebben a feladatban a körzeti orvosok egységes és szervezett továbbképzésének irányítása és ellenőrzése, amely decentralizálva, a megyei és városi tanácsok szakigazgatási szerveinek felügyelete alatt történik. Az Intézet kidolgozta a továbbképzés tematikáját, és egyidejűleg tanfolyamokat szervezett a csoportvezető körzeti főorvosok számára. Az 1979. évi egészségügyről szóló politikai határozat megerősítette az egészségügyi ellátás integrációjának és a progresszív ellátás kiteljesedésének szükségességét, és ennek keretében az 62