Endrőczi Elemér: 100 éves a magyar orvostovábbképzés 1883-1983 (Budapest, 1983)

III. fejezet: Az orvostovábbképzés céljai a XX. század első évtizedeiben

Dollinger Gyula az 1911-ben írt közleményében egyértelműen kifejti, hogy a rákbetegséget meg lehet gyógyítani, ha korán operálják. Az 1912-ben írt dolgozatában, ,,Emlődaganatok" címmel a kiterjedt radikális műtétet ajánlja, amely az esetek 40 százalékában gyógyuláshoz vezet. Ezekben az években több fontos közlemény jelent meg az akut has sebészeti ellátásáról (Herczel és Pólya), a csontátültetésről (Verebély Tibor) és az oesophagoscopiáról ( Bakay ). A szemészeti továbbképző tanfolyamokon elhangzott előadások kiemelt kérdései a trachoma gyógykezelése (Blaskovich), a glaukoma (Grósz), a strabizmus (Grósz) és a szem sérüléseinek kezelése (Scholtz), amelyeket az Orvosképzés 1911—1913. évi köteteiben megjelent közleményekben foglaltak össze. A nőorvostan területén Tauffer Vilmosnak és tanítványainak (Tóth István, Bársony János, Scipiades Elemér, Kubinyi Pál, Frigy esi József) közleményei adnak széles körű pathologiai és klinikai áttekintést. Bókai János a járványos agyhártyalob és a Heine—Medin-kórkép differenciáldiagnosztikájáról, munkatársai a diphtheria, gümőkór gyógyításáról és a csecsemőkori görcsös állapotokról írtak összefoglaló közleményeket (Gerlóczy, Heim Pál, Preisich). A kórtan, kórvegytan és kórszövettan, továbbá az örökléstan újabb eredményeinek áttekintő közleményei sem hiányoznak az Orvosképzés hasábjairól, és a kor legjobbjai írták (Buday Kálmán, Entz Béla, Preisz Hugó). A pajzsmirigyműködésről a legújabb ismereteket Mansfeld Géza foglalta össze, míg a folyóvizek öntisztulásáról Fenyvessy Béla írt nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltó közleményt (1911—1913). Az Orvosképzés c. folyóirat közleményei nemcsak arról adnak tájékoztatást, hogy az orvostudomány milyen színvonalon áll, hanem lehetőséget ad arra is, hogy a kor nagy orvostudósainak hallatlanul sokoldalú munkásságába betekinthessünk. Az 1. világháború előtti években természetesen változott a továbbképzés tartalma. Az egészségpolitikai célkitűzések mellett társadalompolitikai feladatok is jelentkeztek. Klebersberg Kunó későbbi miniszter a magyar rokkantügy szervezeti kérdéseiről írt a lapban (1916), gróf Majláth József a harctéri betegmegfigyelő állomások szerepét tárgyalja a háborús időkben, különös tekintettel az egészségügy szervezésére, a járványok megelőzésére és a fertőzöttek elkülönítésére. Vezetése alatt 11 megfigyelőállomást hoztak létre, ezek közül a legforgalmasabb sátoraljaújhelyit Ángyán János vezette. Az Orvosképzés közleményei a medicina szakosodását jól tükrözik, és ennek megfelelően újabb és újabb rovatok alakultak ki. A neurológia az 1920-as évek elején vált le a belgyógyászatból, ezt követte az urológia szakosodása a sebészetből. Az első nagyobb orvostörténeti munkát a lapban ifj. Bókay János írta ,,A gyermekorvostan története" címmel, amely a Stefánia Gyermekkórház 80 éves fennállásának évfordulója alkalmából, különszámban jelent meg. Az 1930-as évek végén a fül-gégészet, a röntgenológia, a törvényszéki orvostan és a bőr- és nemibetegségek kórtana és gyógykezelése kap új rovatot a folyóiratban. A lap rendszeres tájékoztatást adott a tanfolyamok helyéről és résztvevőinek névsoráról az első kötetekben. Később csak a tanfolyamok meghirdetésére korlátozódhatott, mivel a terjedelmes felsorolás már gazdasági akadályokba ütközött volna. A nemzetközi tudományos kapcsolatok szintén helyet kaptak a folyóirat hasábjain. Külön füzetet szenteltek Theodor Billroth születése 100 éves év44