Endrőczi Elemér: 100 éves a magyar orvostovábbképzés 1883-1983 (Budapest, 1983)

III. fejezet: Az orvostovábbképzés céljai a XX. század első évtizedeiben

III. FEJEZET AZ ORVOSTOVÁBBKÉPZÉS CÉLJA A XX. SZÁZAI) ELSŐ ÉVTIZEDEIBEN szervezett orvostovábbképzés eredményei már az évszázad első évtizedeiben elismerést váltott ki Európa számos fejlett országában. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a képzési célokat a kor nagy orvosai helyesen fogalmazták meg és az Orvosi Továbbképzés Központi Bizottsága nemcsak szervezte, hanem tematikailag irányította is a tanfolyamok munkáját. Az Orvosképzés c. folyóiratban megjelent közlemények mutatják, hogy a nagy iskolaalapító mesterek rendszeresen összefoglalták a szakma fejlődési eredményeit és a gyógyító-megelőző munkában szerzett tapasztalatokat. A belgyógyászati továbbképzésben Korányi Frigyes és Korányi Sándor, továbbá Jendrassik Ernő és tanítványaik közleményei tükrözik azt a törekvést, hogy a gyakorló orvos a betegágy mellett olyan vizsgálati készséggel rendelkezzen, amely elősegíti a diagnózis felállítását és szükségszerűen a gyógykezelést is. Több fontos közlemény látott napvilágot a kopogtatás művészetéről, de közlemények foglalkoznak a digitális glukozidok terápiás alkalmazásával is (1913). Korányi Sándor már ezekben az években kifejti: ,,A diagnostica kettévált. A régi physicai diagnostica a gyakorló orvos kezében maradt, az újhoz felszerelt intézet és laboratórium kell . . .". Utal arra, hogy ,,az eszközökkel végzett és az egyszerű diagnostica között tátongó hézag nőttön nő. . ., a nagyvárosban az orvos helyzete könnyű. A legkisebb gyanú elég arra, hogy exact diagnózisra törekedjék az arra való eszközök igénybevételével. Ez sok, utólag feleslegesnek bizonyult vizsgálatot követel. . . A vidéki orvos helyzete más. 0 nem küldheti el minden gyomor-catarrhusos betegét jól felszerelt kórházba, mihelyt benne a gyomorcarcinoma gyanúja felébred. Mire a szegény falusit sikerül meggyőznie, hogy a kórházba kell utaznia, sokszor már késő, nagyon késő...". Korányi utal arra is, hogy ,,egy másik hiba, hogy a klinikán kezdik elfelejteni a physicalis vizsgálatot és mindent a laboratóriumtól várnak...". Véleménye szerint „nem modern klinikus az, aki már nem tud physicalisan vizsgálni és csak a modern eljárásokat ismeri és azokat gyakorolja". Ugyancsak 1913-ban, az Orvosképzés hasábjain, Jendrassik Ernő részletesen tárgyalja az epilepszia klasszikus „nagy rohamai" mellett a „petit mai" változatos formáit. Ugyanebben az évben Bálint Rezső figyelemre méltó dietetikai közleményt ír. Kétly Károly a májcirrhosisról, Müller Kálmán a gyomorfekélyről és Engel Károly a colposcopiáról és alkalmazásáról ír kitűnő áttek i ntő köz le mén yeket. 43