Endrőczi Elemér: 100 éves a magyar orvostovábbképzés 1883-1983 (Budapest, 1983)
II. fejezet: A szervezett orvostovábbképzés 1883-tól 1945-ig
2200 közlemény jelent meg, és évente átlag 80 ív terjedelemben. A lap kiadója a Franklin Társulat és az Egyetemi Nyomda volt. A magyar orvostovábbképzés szervezettségéről értesültek a külföldi orvostudományi társaságok is. Ennek köszönhető, a XIV. Nemzetközi Orvosi Congresszust 1909-ben Budapesten rendezték. Ekkor alakították ki az Orvostovábbképzés Nemzetközi Bizottságát (Commité International pour l'Enseignement Médical Complementaire). Az első munkaértekezletet 1913-ban Londonban, a XVII. Nemzetközi Orvosi Congresszus alatt tartották, amelyen a magyar orvostovábbképzés eredményeiről is beszámoltak. A Bizottság az I. világháború után nem folytatta működését. Az orvosképzés és továbbképzés ügyében 1918-ban tartottak nemzetközi értekezletet. A háború miatt sokan nem vehettek részt. Az értekezleten többek között felszólalt Julius Tandler anatómus és Ludwig Aschoff freiburgi pathologus is. Az értekezlet témája elsősorban arra irányult, hogy a háború alatt, rövidített tanulmányokkal diplomát szerzett orvosoknak milyen továbbképzést kell biztosítani. A hazai orvostovábbképzésről nemzetközi érdeklődésre számot tartó kiadvány csak 1933 1938 között jelent meg, amelyet a Bizottság kiadásában Baló József szerkesztett: „Official Guide Book of Medical Postgraduate Work in Hungary". Az Orvosi Továbbképző Központi Bizottság munkájának eredményeként a továbbképzés szervezettsége és hatékonysága jelentősen javult az 1910-es években. Az I. világháború kitörése megváltoztatta a képzési célokat. Az Orvosképzés c. folyóirat 1914. évi számának 207 oldalas mellékleteként kiemelten foglalkoznak a járványveszély elhárításával és a harctéri sérültek sebészeti ellátásával. A tábori sebészet jelentősége a háborús körülmények között kiemelt szerepet játszik az orvostovábbképzésben, amelynek érdekében több konferenciát és gyakorlati bemutatót szerveznek. Az Orvosképzés c. folyóirat 1918-ban jelenik meg utoljára, sem a Tanácsköztársaság alatt, sem a fehérterror első éveiben nem került kiadásra. Az 1918. évi polgári demokratikus forradalom egyik vívmánya volt a Munkaügyi és Népjóléti Minisztérium felállítása. A szociális és egészségügyi reform halaszthatatlan volt. A dolgozó tömegek elégedetlensége tovább fokozódott, a proletariátus 1919. március 21-én átvette a hatalmat és kikiáltotta a Magyar Tanácsköztársaságot. Az első intézkedések között a munkások szociális és életkörülményeinek javításáról intézkedtek. Állami feladatnak nyilvánították az egészségügyet, államosították a magántulajdonban levő kórházakat és egészségügyi intézményeket. Az ingyenes betegellátás teljesítőképességének javítására 8000 ággyal bővítették a fekvőbeteg-ellátást (kastélyokat vettek igénybe), szanatóriumokat létesítettek a tüdőbeteg gyermekek részére. A Tanácsköztársaság célkitűzései között kiemelten szerepelt a tuberkulózis elleni küzdelem: több tanfolyamot szerveztek a tüdőgyógyintézetekben dolgozó orvosok számára. Bevezették a kötelező iskolaorvosi szolgálatot. Az oltóanyag-termelést állami feladatnak minősítették és széles körű programot dolgoztak ki az alkoholizmus elleni küzdelemre. A Tanácsköztársaság alatt több haladó gondolkodású és kiváló orvos helyet kapott az orvostudományi karokon. Pólya Jenő sebész és Török Lajos bőrgyógyász a budapesti egyetem tanári testületének tagja lehetett. A 133 napos Tanácsköztársaság számos fontos intézkedése nem valósulhatott meg. Az 1920-as évek elején meghirdetett továbbképző tanfolyamok célja a 33
