Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 4. folyamat 1. kötet, 1-26. sz. (1848)

4. szám

- 57 lag jobbra balra ütlegel, azon egy íiúju két apa esetét teremti elő, kik egymással a legnagyobb elkeseredésig küzdvén, a sors azt fejté ki, hogy egyiké sem , hanem egy harmadiké a gyermek, még pedig ollyané, ki nehezen fogott volna érette istenutsét mondani, mikép nem rég jármua mondatik egy ügyvéd, kormány gyönge, meg vagyon vetve, mert az illyen kullancsként gyapjába csimpelkedőtül meg nem menekszik a hivatalosztó — Ha hivatalosztások reám úgy volnáuak bizva, mint a hogy nincsenek — de bocsánat a hasonlatosságért, mert hiszen ez az állatok legdélczegebbikével történik, én — mondom — az embereket úgy nézném, mint a kocsiszolgálatot tartó és egyszersmind ménessel is biró földes úr lovait, ki kocsija elejbül lova még ki sem dűlvén a rudas vagy gyeplős helyett menésében már egy másikot kiszemelt, s az időt szinte alig várja, hogy az öreg kidűlvén, a sokkal alkalmasabb ujat helyibefoghassa. Az ember ugyan, az igaz, nem ló, és igy megtörténhetnék, hogy sem a ménesből ki- sem a kocsiba be nem hagyná magát fogni. De hát derogálna-e az ildomos kormánynak ezen igen ritka eset, midőn ezen útmód szerint 100 közúl 99-el jobbnál jobbat kapna, és a 100-dik szám talán épen a magát befogatni nem engedőre esnék. — A hivatal-keresővel legfölebb is úgy kellene bánni, mint én a koldusokkal, szoktam — bocsánat újra a hasonlatosságért, de a hivatal-kereső azt megérdemli — én t. i. ha a koldusra ripakodva ő azonnal tagúi, visszahívom őt, ha garasom nincs, krajczárt kap; ellenben, ha elutasításomnak nem enged, hagyom őt meddig tetszik, kérni, még sem kap semmit, noha ollykor ö ellenében én nem-adni akaró jellemem megtartásában csaknem előbb elfáradok, mint ő állhatatos kérésében. — Mint jelen constellatióinkból, ki erőnek erejével és rosz szándékbul vak nem akar lenni, világosan láthatja, minden jót akaró kormányunk , az újabb időkben támadt egyesületek közt zsenge intézetünk térét szinte figyelmére méltatandja , munkásabb s tudományosabb tagtársainkat magának kijegyezvén, ha tudományunk valamelly ágát igénylő hely betöltésére egyén kivántatandik, rájok némi figyelemmel leend , mert kérdem, hol van jobb alkalom a tehetséget kiösmemi, mint épen effajta intézetekben? honnét hajlandó vagyok hinni, hogy a n-m. helytartó-tanács elibe fölküldetni szokott jegyzőkönyveink nem egyedül fólvigyázati ezélra szolgálandnak, váljon alapszabályaink határai közfii nem csapunk-e ki, hanem — és tán idővel még inkább — arra is, hogy belőlök a munkásabb és tudományosabb tagtársak megösmertetvén, mintegy praenotáltassanak, melly rendszer olly hatalmas rugonya leendhetne társulatunknak, mellyet semmiféle más ingerszer nem volna képes pótolni. — És a többi közt tisztelt gyülekezet, ez volt az oka sürgetésemnek, hogy nagy- és kis gyűlési jegyzőkönyveinken kivül még a szakgyülésiek is fólküldessenek, t. i. mellyek inkább mint amazok, munkásságunk hű tükréül szolgálhatnak.