Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 4. folyamat 1. kötet, 1-26. sz. (1848)
25. szám
— 394 Jegyzőkönyve a pesti orvoskar választmánya által orvosi ügyben kidolgozott s egésségügyi osztály-igazgató tanácsnok úrtól véleményezés végett leküldött „javaslat" iránt a bi/iarmegyei orvosok által f. évi május 10-, 11-kén tartott tanácskozmánynak, mellyben megyei fóorvos Zsogovics István úr összehívása követköztében, s elnöklete alatt jelen voltak: Sztaroveszky Károly , Grosz Fridr. Mayer Antal, Fóliák Hermann, Lukács János, Kovács Frigyes, Ercsey Imre, Gelbstein és Grosz Albert orvostudor urak. Fölolvastatván , s feszült figyelemmel kisértetvén igazgató urnák april. 28—káról elnök úrhoz szóló kisérő levele, valamint a javaslat egész kiterjedésében az orvoskarnak hozzá melléklett jegyzeteivel együtt, s előlegesen alulirt a jegyzőséggel megbízatván , az egész munkálat fölött átalánosan, valamint egyes pontjaira nézve folyt terjedelmes vita után következő végzés hozatott : A jelenlévő tagok szivük mélyéből buzgó örömmel üdvözlők ezen első szerencsés lépést a nagy czél felé, mellyet elérendőnek a tudomány s emberszeretet már egy századdal ezelőtt kijelölt, melly felé a közjó harezosai egy század óta törekednek, de mellyet a szeretetlenség, s megszokott hideg egykedvüségnek sikerült eltéveszteni. Valahára testté lett az ige, melly olly soká pusztában hangzott, mellyet olly soká kárhoztattak, mert üdvös, mert jótékony vala, mert érdekében hangzott az emberiségnek , a szegény adófizető minden nyomornak kitelt emberiségnek ; mert egésséges és erős edzett lakosokat kivánt a hazának. — A közügyek eddigi szomorú sorsa alól az orvosi tudomány s az orvosi személyzet sem volt kivéve. Azonban a nemzet ébredt, lerázta a nyűgöt , s lerázandja a régi rendszer utósó porszemeit is. — S mi természetesb , mint oda is irányozni őrszemet, honnan az üdv egyik kiapadhatlan forrása eredJ mint közremunkálásra fölbíni azon testületet, mellynek szent hivatása magát alárendelni az önkény emberölő akaratának ! — S valóban mostani kormányunk, mellyre a nép fölséges jogait ruházta, melly felé annak minden osztálya csüggedhellen bizalommal tekint, s mellytól minden józan érdek előmozdítását várja; nem fogja az orvosi szakot sem elmellőzni, nem fogja elhanyagolni; az elavúlt pangásból kie-