Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 4. folyamat 1. kötet, 1-26. sz. (1848)

24. szám

— 377 — azon elosztást, mellyet a tudós társaság tagjai közt tettek, de majd máskorra hagyjuk. Ne szégyeljenek tanácsot elfogadni, ha még olly kicsiny ember adja is azt, szellemvilágban csak egyedáruskodás, s a szűkkeblűség szégyen , pedig ezekhez nagyon közel állunk. Ne dicsérjék , de ne is gyalázzák a még csak járni vagy be­szélni tudó gyermeket, erre ösztöne vezérli őt. A férfi tettet bí­rál , tények után emel vagy sujt. Ha még olly közel állandnak is önök a kormányhoz — mint azt emliték — ha rendeleteik és eljárásaik nem lesznek a köz­vélemény kifolyása, ugy soha se számoljanak méltányosságra és bizalomra; pedig a hol a bizalom végződik, ott van sikeret­lenség kezdete. Tudjuk, hogy oda fönt könnyen szédelgést kap a gyönge idegzetű ember, s a magosbani szédelgésnek bukás a vége. Még martius 15-íke előtt ha gyűlése volt az orvoskarnak, azt az épületében lévő fekete táblára ragasztolt hirdetménnyel is tudatá , pedig tagjai invitatoriumot kaptak. Akkor a hirdetés el­maradhatott volna, hiszen a nemtag mint avatatlan ki volt zár­va a sanctuariumból. Martius 15-ike után pedig még csak ki se hirdetni agyülést, midőn az előbbeni orvoskar tagjai meghívót kapnak, valóságos bűn. De menjünk tovább: A cholera megvigyázására küldöttséget neveztek ki , s mind erről tudott-e valaki előre valamit ? uraim ! erre csődüle­tet kellett volna hirdetni. Erre azt mondják önök: hisz nem mi, hanem az illető mi­nister tette a kinevezéseket; oh tudjuk honnan fuj a szél, akis zsarnokok a ministert is eltántorítják, mert aministernek már önök kinevezésében is ki kellett volna kérdezni a közvéleményt, pe­dig orvostársaink legtöbbje azt se tudta, elfogadtatik-e az orvo­si reform javaslat, vagy sem ? melly ugy is csak a pesti orvo­sok , nem pedig az egész orvostestület kifolyása. De ha már a minister e hibát megtette, önöknek ezt alábbfelé tennők nem szabad ? A küldöttség kinevezésében azon elvet fölállítani, hogy ol­lyanok menjenek a mostani cholerát megvigyázni, kik az 1831­dikit már látták, egyoldalúságot mutat, fiatalabbat is kellett vol­na választani, mert az említett idő óta nagy fordulatot vett a me-

Next

/
Thumbnails
Contents