Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 4. folyamat 1. kötet, 1-26. sz. (1848)

15. szám

— 234 — fordított világ, azért mondom , nekem nincs többé kedvem a minisíerségrc; pedig most jut eszembe még egy más alkalommal is voltam minister, még pedig harmadfél esztendeig, de itt is megjártam, mert a ministerség annyira torkomra forrott, hogy csaknem Siberia mellé jutottam miatta. *) — Egy szó mint száz, én többé sem oltári, sem szemészeti, és semmiféle más minister nem leszek, mert mindenütt két úrnak kell szolgálni, mihöz én épenségesen nem értek, s örülök, ha csak egynek is eleget birok tenni. Hogy mit leszek mondandó , Pest-megye választmányi gyűlésében azt eleve társimnak elmondtam, kik azonban a pénzés hadügyi ministerek kétes tárczájáról hosszúra nyúlván az elkeseredett vitatkozások, foglalatosságaik miait jobbadán eltávoztak , s mennyire tudom, csak Halász ós Frommhohl barátim maradtak akkorra, midőn rám került a sor, kik tehát tanúbizonyságot tehetnek , hogy mik itt következnek , valóban úgy mondattak el. „Tisztelt választmány, bocsánatot kérek előre is, hogy a jelenleg igen érdekes és sürgető tárgyrul szinte igen érdekesre ugyan, de nem olly sürgetőre terelem a közfigyelmet." „Uraim ! magamat a tisztelt gyülekezetben körülnézve, úgy veszem észre, hogy itt szokatlan helyen lévén, engem kevesen ösmernek — vagy igen ! hangzék vagg egg pár szó — annál rosszabb rám nézve (folgtatám beszédemet) mert annál többen fogják megpendítendő tárgyamra mondani: Cicero pro domo sua, pedig én sem Cicero nem vagyok, mit beszédem tüstént be is bizonyítand, (az igen szomorú és komoly tárgy után taps és kuczaj) sem pedig pro domo mea nem beszélek , mert hiszen az ösmert „magyarkák" czimű pasquill-röpiral *) Mint kiszolgált szemészeti assistens, kit vezetőm bold, emlékezetű Fabini tanárunk Celsus és Heister után legelőször nevezett ministernek, igen nagy reményem volt, hogy concursus útján az ország szemészeti hivatalát megkapom am de másé lett a koncz, nekem egyéb nem maradt hátra, mint az akkorpn Oroszországba, nevezetesen a kazáni egyetembe meghívott tanárságra recurrálni; mivel azonban boldogult fejedelmünk ki nem bocsátott bennünket (engem Dr. Boros és Pozsonyi barátimat), azért bon maradván, hosszú várakozásom után egy a többiekhöz képest csak fél értékű , jelenben épen haldokló tanszéket nyertem. I