Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 4. folyamat 1. kötet, 1-26. sz. (1848)

15. szám

- 227 most igen szerencsétleneknek érzik magokat azért, hogy többé emberek fölött nem lehetnek, nem sokára az emberek közt es mellett (az új köntöst, melly még most nem épen egészen illik testökhöz megszokván) igen igen jól érzendik magukat. Nekem legalább, noha nem a tizedik emeleten, hanem legfölebb is a földszint és első emelet közé vett szénatartóban lakom, még a nap is nem olly mindennapiasan s jobbadán olly búskomoran jő föl és áldozik el, mint ezelőtt, hanem egész ünnepélyességgel; t ír if r 1_ mert nem messze latom azon időket, midőn a munkatlanokjobbadán bűnnek élő nem kis here serege elenyészvén; a status legmagasabb czélját eléri, melly c kettőbül áll: a) hogy a dologtalanok , hova én a munkátlan öröklőket, ámitókat, csalókat és az egy köntösben burkolt tétkoldusokat és szájhősöket is számilom , halálra éheztessenek; és b) hogy a munkások, munkásságuk illendő s arányos hasznát vegyék. Az apa gyerekének ne dominiumokat, hanem munkásságot hagyjon örökségül; a statusnak nincs nagyobb fenéje a nagyon meggazdagodott polgároknál, mert minél többen vannak illyek , annál nagyobb az éhenhalók száma. Részemről, ha e bajon máskép nem lehetne segíteni, még a török antigazdagodási zsinórsystemát is elvállalnám, mert ez esetre tudom sok gaznak elmenne kedve a túlságos gazdagodási vágytul; és a hydrák minduntalan újra termő fejei időrül időre levagdaltatnának. Nagyaink jobbjai bizonnyal mármost is igy érzenek , azért gyermekeiknek reál s szilárd nevelést adván , őket a paraszt gyermekek lársaságátul herinetice el nem zárják, István-unk nüveltetése legalább illyen volt. — Én tehát az újabb viszonyok közt, mellyek embert ember mellé tettek, már eleve is igen jól érzem magamat, és életem hátralevő napjait arra szántam, hogy növeltetésében olly igen elhanyagolt honfitársimat, kiket eddig egy szóval pórnépnek neveztek, elhagyatottságábulfölebb emelvén , őket oda idomítani segítsem, hogy köztök és mellettük még jelenben tán tülök undorodó nagyobbjaink is igen igen hon érezzék magukat, mire én már születésemnél fogva is fölhíva érzem magamat, mivel minden atyámfiai merő parasztemberek lévén, nekem magamnak is parasztnak lennem, legnagyobb büszkeségem, honnét egykoron egy nemes barátom azt mondá: „barátom te büszkébb vagy paraszt létedben, mint én nemes levelemben." Mik is így lévén, egy népképzö folyóirat megindí15*