Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 4. folyamat 1. kötet, 1-26. sz. (1848)
12. szám
ló hajlamot, s mi általa betegség terjedésének széles kapu nyittatik. Más részrül sok tapasztalt orvosok azt erősítik , hogy a cholera csupán ragály által terjedhet , s szerintük legújabb esetekben a terjedési utak is megmutathatok. — Mások ugyan elfogadják a „gerjt" mint kór okot, de egyszersmind állítják, hogy bizonyos körülmények között ragálya is változhatik, mindazonáltal ezen ragály szállékonyabb természetű lévén, a légzés utjain vétetik föl. Hogyha már a mostani és előbbi cholera terjedését vizsgáljuk, miképen az némelly helységeket sőt tájékokat egészen átugorva, ollyan helyeken is mutatkozott, hol az öszszeköttetés semmikép ki nem nyomozható, hogy az minden korlátok és ezernyi bajonétok daczára, terjedésében nem tarthatódott föl, kénytelenek vagyunk bevallani, hogy a cholera agerjes befolyásoknak van alája vetve , s hogy az a légnek még eddig ki nem magyarázható minémüsége és sajátságos földgömbi (tellurische) körülmények által idéztetett elő; és midőn mi ezen szót „sajátságos" használjuk , általa csupán tudatlanságunkat fejezzük ki, melly szerint nem ismerjük, e földgömb törvényeit és tulajdonságait, s fájdalom, hogy ugyanezt keli állítanunk a többi járványokra nézve is. — Az is mondatott, hogy a zárvonalak nem elég szigorúsággal kezeltettek, és ez által terjedése a kórnak egyes személyek, sőt egész csapatok által — mint az orosz háború alkalmával történt — csak segélyeztetett; hogy ez némelly helyekről áll, az bizonyos, de az egészről még sem lehet fültenni, p. o. Austriában és Némethonban a cordonak a legszigorúbban kezelve sem voltak képesek a cholerát terjedésében meggátolni, a legkülönbözőbb éghajlatok, a legnagyobb hideg, a legforróbb meleg, a két ellenkező földsarkok sem voltak képesek azt vándorlásában föltartóztatni; s azért sem a hideg, sem az éleny, sem a halvany stb. használatai nem szolgáltak óvszerül. Minden ragályellenes szerek, mellyeket a pestis és sárga láz ellen ismerünk, itt hasztalanok voltak. Más részről állíttatik , hogy a cholera gerjes (miasmatische) befolyások által idéztetik ugyan elő, hanem az életmúszerbe fölvétetve legmagasabb tökélyre emelkedik, és ragályt fejt ki, melly azután kórhajlam jelenléte mellett egészen függetlenül a gerjtól más egyénekre is átterjed; váljon a ragályt, kiürített nedvek, az izzadtság vagy a száj és végbél által, vagy a tüdő kipárolgása hordja-e tovább ? ínég nincs meghatározva, de mégis 12 *