Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 12. kötet, 1-25. sz. (1847)
9. szám
— 138 — rendű jelenséget képez , mégis a visszahatás az eredetileg megtámadott életműre, minden körülmények között igazolt tény; és minthogy az edényrendszeri átalános szenvedelem az erőt sokkal inkább csökkenti, mint a helybeli, minden időben , a rendszerek minden változandósága mellett is a legszigorúbb méltánylatra találtatott érdemesnek. A helybeli gyuladás minden nemű lázzal szövetközve jöhet elő , én itten csak a lobos és ideges lázzal! szövetkezéseit, mint legnevezetesbeket, veendem tárgyalás alá Mind azon jelenségek , mellyek a lázat, mint lobos lázat jellemzik, odamutatnak, hogy í. A kölcsönös hatás az edényidegek és edényhártyák, miként ez utolsók s a vér között, a rendes fokozaton fölül emelkedett. 2. Hogy a vérnek sajátságos, a lényeges alkatrészek önkénytes képződése és kifejlődése által jellemzett életmunkássága ugyanezen arányban fölmagasztaltatott s olly mértékben ostromoltatott, mellyben az életműködések ßülyegyene fön nem állhat. — Mind azon szerek , mellyeket illy körülmények között alkalmazunk ezen edényrendszerbeni kettős szabálytalunság ellen irányozvák. Az érvágás által a testtől elvonatik a vérnek egy része, az edény és vér közötti kölcsönhatás szeliditetik , a túlságos szivmunkásság az izgató anyag egy tetemes részének elvonása által lehangoltatik , minek következése a hévkifejlődés és vér duzzadságának csökkenése. A lobellenes sók főleg a vérnek kicsapongó munkássága által tetemesen megszaporodott rostonya, — melly összetorlódása és megalvása által ezen láz veszélyességét tetemesen növeli, — csökkentése és átváltoztatására irányozvák. A ideges láz az edényélet gyöngeségével van szövetkezve, s elóidéztetik az idegmunkásságnak csökkent befolyása által a vérrendszerre. Ha ezen lázzal, helybeli gyuladás van szövetközve , az életerők átalános elnyomása az edény és idegrendszerben egyszersmind, azonnal befolyást gyakorol annak kifejlődése és alakulására nézve, ínég pedig olly károsan , hogy a lobgóczban , az összetorlódott vértömeg megoszlására való hajlam nyilván észrevehető a külső részek gyuladásos daganatának kellemetlen szine és tésztás szerkezete által. Világos illy körülmények között , hogy a gyuladás lobellenes kezelését a legnagyobb óvatossággal kell alkalmazni , s mindég összeköttetésben olly szerekkel, mellyek az élemun-