Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 10. kötet, 1-25. sz. (1846)
6. szám
— 91 ja. A vörös májaszályról szerzőnek nincsenek saját tapasztalatai. — A hájmáj (Fettleber), mellynek boncztani leiratát tekintve , szerző fölteszi, hogy az ismeretes , kórjel gyanánt jő elő a gümőkórban , továbbá iszákosok , s néha olly embereknél, kik jó táplálat mellett kevés mozgást tesznek. — Föl lehet ezt ismerni az életmű nagyobbodott s szembeszökő keménység nélküli tériméje, nyomásrai fájdalmatlansága, a bőr halvány színezete által, főleg ha egykorűlag a gümőkórnak más alaka, kivált csontgzű, is van jelen; az étvágy, szájíz, nyelv kinézése, azékürülések lényegesen nincsenek megváltozva; ha ezen bajnál láz van jelen , ez valamelly együttlétező betegségtől függ. — Szalonnamájnak (Speckleber) a szürkés , szinte átlátszó, szalonnás , kocsonyás anyaggal megtömött máj neveztetik; az életmű e mellett nagyobb, és tetemesen súlyosabb, mint rendes állapotban, átalában halvány-sárga, halvány-vörös és szürkés márványzatú; a keménység nem csekély, az ujjali nyomás egy gödröcskét hagy maga után , a vág lap egészen sima , száraz és kissé fénylő • az elválasztott edényekből nyomásra, vizenyős, kévéssé vörös vér ömlik ki, az állományt az ember ujai között könnyen szétnyomhatja; s egykorűlag háj is lehet jelen. Az epehólyagban mindég híg- folyó, halvány epe van. Minden , szerző által tapasztalt esetekben görvélyes kóralakok voltak egykorúiig jelen. Kórjelek : A máj megnagyobbodása, (semmi más betegség nem képes illy roppant nagyobbulást előidézni, mint ez), tetemes keménység , sima fölület, nagy érzékenység , ha a baj már nevezetes fokra fejlődött; továbbá sárgás bőrszinezet, s gyakian a lép földuzzadása is. A szerecsendiómáj (Muskatnussleber), kitűnő valamelly sárgás és vörös- barna állománynak szigorú elkülönzése által; a bécsi iskola szerint, vagy a bájmájnak csekély fokozata , mikor is aztán jobbadán nagyobbodást is lehet észrevenni ; vagy pedig az epehajszáledények nagyobb kifejlettsége, a bőségesen el választatott epe pangásával, szolgál neki alapúiMeghatározott kórisméi jelenségei az illy szerecsendiómáj jelenlétének , eddigelé nem ismertetnek. —