Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 10. kötet, 1-25. sz. (1846)

7. szám

— 109 — nék ; de hogy e kórjelek nagyobb biztosságot nyújtanak, mint a régi iskoláéi, ezt a tapasztalat naponként bebizonyítja. Mellózni kivánom itt azon tüdő- és szívbajokat, mellyeket gyakran csupán csak a természettani tünetek pontos kikutatása által ösmerhetünk meg, ezekről én is, más is eleget irtunk már e lapok hasábjain. De mit mond hozzá a t. értekező ur, ha számtalan bőrbaj, épen a boncztani kórjelek elhanyagoltatása miatt félre (ismertetvén , a betegek éveken át hasztalan orvosoltattak, mig az ujabb modor szerint megösmert baj csakhamar legyőzetik. Csak egy példát szabadjon idéznem. Egy, különben ép s egésséges ifjú egyén orrán valamelly kinövet-féle dag van , a régi iskola embere ,,

noli me tagere"

nek határozza , s e veszélyes baj ellen évekig harczol, adván a betegnek különféle erős szereket. A kinövet azonban a betegnek hozzá nyúlnia sem szabadván , rtőttön nő, de annál inkább fogy a beteg bizalma. Azért az ujabb iskola növendékéhez folyamodik, s ez a már ökölnyire nőtt dagot már szagáról is kezdi gyanítni, s pontosb megvizsgálás után rá ösmer a — seborrhoeára, hozzá nyul (!) mossa és éteti, s—hinné-e valaki? — a bajt megszünteti, s a beteget megmenti az eltorzulástól. — Fiát a sebészetből hány esetet hozhatnék föl? mit mond hozzá, például a t. értekező úr, ha egy szegény asszony egész éven át ülzsába (Ischias nervosa) és szabad sérvben orvosoltatok, s az ármányos bonczoló kés pedig a következő kórösmére vezet: „Csont szú az ágyékcsigolyákon, tályog a horpaszizomban"? Ha az orvos nem támaszkodván csupán az alanyi kórjelre, az ideg mentiben végig nyilalló fájdalomra, a szegény beteg hátát kissé — s nem durván — megtapintá vala; ha továbbá a lágyékon mutatkozott dagot csak gyöngéden is megérinté vala ujaival , amott a csigolya bántaimára , emitt a tályog hullámzására könnyen ráösmerhetett volna. Es most kérdem: rnellyik kórösme durvább ? s a felelet vajmi könnyű. S illy tényekkel lapokat tölthetnék be. De menjünk tovább. Alább igy ir a szerző: ,,A boncztani kórisme még halál után is nehéz és könnyen elámiló föladatEz állítással a kórboncztannak esett a t, értekező úr. Nagyba vágta fejszéjét, de benne is töré , mert tényeket itt sem sorol elő. Hogy a kórösme néha a bonc/asztalon is nehéz , s az avatlant könnyen tévutakra vezetheti, sőt hogy a bonczkés néha semmire sem akad;