Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 9. kötet, 1-25. sz. (1846)

2. szám

— 31 — Hodor és Csnrkova, Ezen telepeken , mellyeket geographusainknal szinte hí­jában kerestem, a Csausz tanár űrtől kapott névsor szerint, savanyu vizek vannak. A dolog annál kevesbé szenved kétsé­get, minthogy azon névsor egy Máramarosban lakó kamarai tiszt által szerkesztetett. — Semmi részletesebbet azonban nem tudok ezen vizekről mondani. Kabala-Polyána. A falu alatt egy negyed órányira, nem messze a Szapur­ka folyó bal partjától, a Berdá és Zsrebecz hegyek között, ez utolsó allyában , lejtős helyen, egy igen csinos kertben, melly úgy van szerkesztve , hogy a legnagyobb záporok sem árthatnak neki (a megholt kamarai igazgató Gerso/i úr mun­kája) — 1839. aug. 21-dikén négy ásványos forrást találtam. Az alsó négyszögű forrás el van hanyagolva, a viz benne pan­gani látszik , s buborékokat sem erpget ki. Feljebb a hegy lejtőjén , két forrás van közel egymáshoz. Az első ezek közöl, inkább ivásra szánva, nagyon jól iniveitetik, kerekded ala­kú , két és fél lábnyi átmérőjű , kövekkel (csilláinpala) csi­nosan körülépitve , s a földön fölül csinos vasrostéllyal körül­keritve , két lábnyi mélységű vizet tart magában , melly bőven folyik le egy facsövön a vendégház udvarán létező fürdőbe. Ezen gazdag vizű forrás izromonként nagy buborékokat ere­get , közepszerü mennyiséggel, sa forrásban és csőben bősé­ges rozsdaüledéket rak le. Pohárba merítve szintelen , tiszta, szaga ollyan mint az erősebb vasas savanyú vizeké, vagy avas sók föleresztetiebb olvadékaié; íze savanyú, csipős , később pedig élénk téntás ; hévmérséklete, mikor a légé árnyékban -f- 19° R. volt, -+- 8", 8 R találtatott. Nyitva tartott edény­ben rövid idő alatt zavarossá lesz s piszkos sárgás-barna csa­padékot rak le ; jól bezárt edényben sokáig megtartja sava­nyúságát és téntás izét, de mind a mellett is kevés, sötétebb szinű, sárgás-barna csapadékot rak le, melly szinte ollyan mint a nyitxa tartott edényben képződő üledék.— A harmadik for­rás, melly néhány lépésnyire föl ebb van, nagy kúpidomú kivá­jolt kővel van körülfoglalva s az előbbihez hasonló vize van, -t- 9°, 3 R. hévmérsékletű , s egy csatornán folyik le, melly a fő forráséval összeköttetik.— A negyedik forrás, melly mint­egy 200 lépésnyi távolságra van az előbbiektől, s magasabban

Next

/
Thumbnails
Contents