Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 9. kötet, 1-25. sz. (1846)

24. szám

— 378 — ember szenvedelmeit nem ismerie volna, változatlan derült arczvonalaiból, s ragyogó szemei fényéből soha sem gyanította volna betegnek. Csak a betegség végének elközelgetésévcl nyert az arcz bőre \inszhalvány színezetet, mellyen a pofák szokványossá vált rézvörössége egész haláláig erősen átcsiilámlott. A székletételek két évtől fogva szinle minden nap hasfolyásosak voltak, némelly nap 20-szor is, elannyira, hogy ha csak egynehányszor találtak helyet, azt a beteg említésre méltónak sem tartotta, utoljára pedig midőn ereje mindinkább elenyészett, minden fájdalomra történtek föl nem számítható kiürülések, egy alája teritett lepedőbe. Az álom kezdetben szokatlan rövid volt, s ez később folytonos álmatlanságba ment által , melly a beteget még akkor is kinozá, mikor minden fájdalomtól vagy egyéb beteges érzéstől ment volt; utoljára mindenféle álmok és láfmányok háborgaták a beteget , mi által az éjek még kínosabbakká lettek. Ide járult még egész rendje az ideges jelenségeknek. Először élénk szaggató fájdalmak köszöntöttek be fölváltva a láb- és térdizületekben , s később a kéz izületeiben is; azután mindkét lába sajátságos zsibbadságáról panaszkodott a beteg, mi lábait egész térdig elfoglalá, később minden érzékenységet elveszite, ügy hogy lábai érzéketlenek és mozdulatlanok, szinte szélhüdésesek voltak ; az ágybani emelés és fordítás alkalmá\al azonban nagyon fájtak , ügy bogy a betegnek mindég siralmasan kelle fölsikoltania. Ugyanezen kellemetlen erzés volt kezeiben is, mintha azok nem is az övéi lettek volna, s kénytelen volt magát etettetni. Mind ezen kinos és iszonyatos jelenségek daczára folyvást iUa megszokott borát és pálinkáját, utoljára csak asszú bort, mi neki mindég jól esett, s benne megújulást s valódi enyhítő szert talált. — Illy kedvetlen körülmények és kóros jelenetek között a betegség kezelésénél természetesen nem lehetett gyökeres, hanem csak palástoló gyógymódról gondolkodni, s főleg arról hogy a legsúlyosabb és kínosabb kórjeleknek elejét vegyük, s ekként a szegény betegnek lehető legnagyobb könnyebbséget szerezzünk. A volt tehát a föladat, hogy a fájdalmas hányásokat , a szokványossá lett gyöngitő hasfolyást lehetőleg csilapitsuk. Kezdetben a Köcblin Liquor antimiasmaticus-át rendelem, azután a jegcczes légsavas ezüstéleget (Argent.