Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 9. kötet, 1-25. sz. (1846)
23. szám
(lését idült kóroknál is lehele észlelni. Okát ezen kóruemtőnek szóló a kedvező idő mellett néha 15 fokig változó hévmérsékletben s többszöri kellemetlen ködökben keresi, amennyiben a kiilbőrs ezzel éptanilag szoros kapcsolatban létező idegrendszer érintve valának. Dr. Schlesinger, Váljon bizonyos- e, hogy az alhasi kékkór a nevezett ezredtől azért távozott, mivel a pálinkáivá« megszűnt ? Az egyiptomi szemfolyás ugyan terjedett azóta is annak legénysége között, ámbár más ezredeknél igen ritka; úgy véli, hogy ezen körülmény inkább a járványszellem elváltozásából magyarázható. Érdekes tudni, mennyire módosítja az uralgó kórnemtő az egyéb szórványosan előforduló betegségeket. — Kütegek körül kanyarót nem, de vörhenyt tapasztalt diphteritissel, s agy véitorlódással utóbbit azonbsn inkább ezen kiiteg sajátságának mint az uralgó ideges korszellemnek tulajdonítja. Dr. Eckstein. Szemlob az említett Kudelka- ezrednél egy év óta uralkodik, az alhasi kékkór pedig itteni fekvésük óta; és csak utolsó két hónapban , miután a pálinkaivást elhagyák szűnt végképen meg, nem hajlandó hinni, hogy a kékkórnak kedvező járványszellem megszűnt , mert jelenleg is szenved ezen bajnak nagy fokában egy stiriai énekes, itt léte második hete óta. Dr. Stockir/ger. Mult decemberben agy és tüdő vértorlódások voltak gyakoriak, jelenleg aranyeres bántalmak, mi talán a sulymérőnek állásával összehangzik. Dr. Wagner János. Octoberben sokféle alakú csorvés lázakat s hashártyalobokat, novemberben csúzos, nevezetesen agyhártyalobot észlelt. Volt betege, ki bárom nap reggelenként összerogyott, lázas eszméletlen állapotot mutatott; élvezetökre orbáncz fejlődvén , ugy látszik az agyhártyáról el vonult az orbánezos kórfolyam, s a beteget további veszéllyel nein fenyegeté; másik betegénél arczorbáncz a kiil női részekre vetődött. Kötegeket nem tapasztalt , s minthogy a kórházakban a szegényebb néposztálynál gyakoriak 'alának, némi útmutatást lát e körülményben a járvány indokának fölfedezésére Évszaki járványoknál rendellenes föllépések főleg érdekesek, és kiemelendők.