Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 8. kötet, 1-25. sz. (1845)

22. szám

Illy állapotban szinte ötödfél hétig nyomorgott a beteg, minden észrevehető változás nélkül, fölhagyva minden re­ménnyel még csak a javuláshoz is; midőn a szoralnak alkal­mazására inenénk át, akként, hogy két szemer , 3 nehezék lepárolt eczetben föloldott szoralból eleinte reggel s estve 5 csepp nyújtassák, 4 nap múlva 6, később 7 egész 9 cseppig naponként kétszer adatott ; végre pedig a szoral mennyisége egy szemerrei öregbitetett, mellyből szinte annyit vett a be­teg, mindenkor czukordarabkára cseppentve. Ezen szernek használata után már 1-ső hétben többért­hetőleg kiejtett szavakat hallatott, s képes lőn végtagait ki­vált a bal kezet kissé helyből mozdítani. Mintegy 10—12 nap múlva az akaratlan hűd- és székürülések megszűntek, a be­teg érzékenysége a szélhiidött részekben mindinkább vissza­térvén, ezen kiürítésekre való ingertől késztetvén fölemeltet­ni kívánkozott, bár még mindég igen nehezen érthető, és rosszul hangolt szavakkal; ezen idő alatt végtagainak mozg­ereje is mindinkább növekedett A szernek mintegy 40 na­piglanos vétele után betegünk annyira helyreállott, hogy ön­erejéből elég szabadon járt, beszéde noha a nyelvnek némi görcsös rángásai miatt némelly szavakat igen nehezen, s nem tisztán hangolva, vagy pedig rögtön egymásután zavartan ej­té , mégis érthető leve ; a hűd és székelet föntartásában vagy ürítésében semmi zavar sem mutatkozott. — Ennyire javulván a beteg, minden erővel elbocsátatni kívánt julius 14-kén. Távoztakor , kivéve némelly szólási ne­hézségeket, s a jobb oldali végtagoknak gyöngeségét, mel­lyek első kezdetkor már súlyosabban bántalmazva mutatkoz­tak , mert jobb lábát járás közt még kissé vontatva emelé , kezével pedig a megfogott tárgyakat csak erőtlenül tartá, s kezét többnyire lelógatá ; minden egyéb működésinek rend­szerintes állapotával hagyá el a kórodát. Az egész gyógyidő alatt minden bántalom nélkül vette az említett szert; de a gyakran beálló székrekedés miatt has­hajtókat , kivált sónemúeket sennafőzetben nyujtánk néhány­szor a betegnek.

Next

/
Thumbnails
Contents