Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 8. kötet, 1-25. sz. (1845)

10. szám

— 146 — lenem érzelmemet a fölött , hogy a közlemények értelme sze­rint a sebészi pálya kontárnak , a sebészek pedig följogosított kontároknak kereszteltettenek el ! Ugyanis ki nem látja által bennem elkeseredésből eredt , s sajnosan eső ebbeli aggodal­mamat , a közlemények imigy hangzó sorainak értelmében alapulni. ,.Es még is illy intézkedést meg kell a mi társaságunk­ban alaj.itani } ha csak azt nem akarják tisztelt ügyfeleim! hogy g) ógygynkorlatuk folyvást és folyvást ezer meg ezer gyakor­ira jogosított kontárok **) által csonkitassék , s tekintetök és keresetük ismét ezer meg ezer szintár által aláásattassék" melly sorok előadása után a gyógykontárság korlátozására ki­tüzeték az első szabály t. i. a sebészi pályának s a sebészek­nek tökéletes eltörlesztése. — At. szerző azt mondja, hogy ,,a sebészi pálya eltörlése legnevezetesebb vehiculuma a ren­dezett gyógygyakorlatnak. Mert még a sebészek csekély elő­készületeik mellett, a tudományos orvossebészi habár tökélet­len tanitasban részesülnek , mindaddig a gyógyászat és sebé­szet tudományát igénylik magoknak. Jólehet a közlemé­nyek t. szerzője ° alatt megjegyzé , mikép a ,.sebészi rend­hez tartozó egyéneket távolról sem akará sérteni , nem személyről akarván szólani , hanem a dologról , a dolog ellen emelvén szót, s biztosítja a sebészrend bármelly tagát , hogy az állodalom tisztes tagának tekinti.' 4 IJe bocsásson meg a t. szerző, hogy eme nyilt vallomása ellenére , noha a személyt az ügytől megválasztani látszék , érzékeny idegzetemnél fog­va magamat érdekelve lenni érzem; mert bála az égnek képes valék szemeimet fölnyitni , s a sebészi rend ellen a közlemé­nyekben elhintett, s ránk sebészekre súlyosan ható gúnyokat észrevevém. Ugyanis bár miként kecsegtete bennünket sérte­ni nem czélzott szándokával a t. szerző, de az ég ura sötét felhőkkel boritá el a sebészi rend általam tisztelt bármelly ta­gát, ki a gyakorlatra jogosított kontár szavak alatt, s a se­bészeket, mint morális testületet a gyógykontárság knrlátozá­*) E szavakban, más mint sebész, kiknek eltörlésére a közlemények gyógykontárságot korlátozó rendszere iraték , nem értethetik. **) Igenis igénylik , s pedig jogszerűn s egyetemi képeztetésöknél fog­va méltán igényelhetik, s ha igényelhetik, ugy ök nem gyakorlat­ra följogosított kontárok- Közlő.

Next

/
Thumbnails
Contents