Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 8. kötet, 1-25. sz. (1845)
7. szám
— 101 — ~ tosan föl lehet tenni, hogy az izom összehúzódása és megrövidülése nem ugyanazonos. Azonban az izmok összehúzódását, a bőnyék, szálagos és hártyás képletek úgynevezett összehúzódásától vajmi jól meg kell különböztetni. Mert ezen életművek soha sem mutatnak olly állapotot, melly az i/omösszehuzódáshoz csak hasonlítana is. Ezek t. i. mindenkor valósággal megrövidültek, ha őket a tag mozgásai alkalmával kemény zsinegek gyanánt látjuk a bor túköre (niveau) fölött fölemelkedni, vagy pedig e nélkül is a tapintásra keményeknek mutatkoznak. A nagy különbség a két imént tárgyalt állapot között legj »bban szembeszökő, ha mindkettőnél bői alatti átmetszést teszünk. Mig ennek az izmoknál és inakrái jobbadán van annyi eredménye, hogy azoknak szabályszerű működését helyreállítja, ez az úgynevezett hártyás összehúzódásnál soha sem történik meg, sőt inkább árt az, midőn még szilárdabb fölbőrreli összenövést húz maga után. — Azon betegségek már, mellyeknek izomösszehuzódás « követközményök, s igy inmetszést javallanak, eloszlanak á?alánosokra , az az, ollyanokra , mellyek a test minden, iagy legalább több részein előjöhetnek, s ollyanokra, mellyek csak bizonyos életmüvekre korlátozvák. Az elsőrendbeliekhez tartozik a szélhűdés, föltéve azt, hogy a szélhüdöft tagún az izmok összehuzódási állapotban léteznek; továbbá az izületek meredsége (ankylosis) ugyanazon föltétel alatt, azaz, mihelyt az izület mozgására szolgáló izmokban összehúzódás van jelen, és (ezen ovatosságot nem szabad szem elől eltéveszteni) ama kórfolyam, melly az izmeredséget okozá, tökéletesen kialudt. Azon átalános bántalmak közé, mellyek az inmetszést javasolják , számitandók még, az olly tagnak, mellynek izomzata többé vagy kevesbé összehúzódást tanusit, érzéketlensége , folytonos hidegsége, tartós hiánya a bőrkigőzölgésnek, gyöngesége és fájdalmai. Ha ilJynemü bántalmaknál minden kórjelei hiányzanak a gyuladásnak, bátran lehet az inmetszést végrehajtani, melly legtöbb esetben gyógyulást, s rosszabulást bizonyosan nem, idézend elő. Egyes életművek kóros állapotai közöl főleg a következők szokták leggyakrabban javallani az összehúzódott inak átmetszését: 1) A szem kancsalsága, 2) A szemhéj leesése (ptosis palpebrae) , hol minden esetre elsőséget érdemelhet