Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 7. kötet, 1-25. sz. (1845)
2. szám
— 30 — (2) 60—70 (4) 70—80 (1) évesek voltak. A betegség tartósságát csak a 3 heves folyamatú esetben lehete meghatározni; itt a halál a 3-dik hétben köszöntött be. — A gyógymód először is a vizellet hiídhólyagbóli eltávolításában állott (mert itt a vér húdmérgezése , a hólyagból történt fölszivatás , nem pedig gátolt veseelválasztás által föltételeztetett). Belsőleg megkísértette szerző a hólyag szélhüdése ellen, szénsavtartalmd italok mellett az ebvészmagot, terpetint , szarvas rozsot, kukojczaleveleket (Fol. uv. ursi) külsőleg szeszes bedörgöléseket , hólyaghuzókat, de minden eredmény nélkül. A kóros vérvegyet kína és savak s tápláló italok által igyekezett jobbítani, alkalmazta az ajánlott tejsavat is (savót, ugorkalevet). A hasfolyás ellen is lehetett kórjelileg valamit tenni. A vérbe fölvett húdanyag úgy látszik az egész vértömeg fölolvadását s az által az élet megsemmitését idézi elő; mert meg van mutatva, hogy a húdanyag igen könnyen, pusztán a hévmérséklet fokának változásai által, vegyeket képez , s különösen könnyen átváltozik szénsavas könlegeggé ; a szénsavas könlegegnek azonban sajátsága a vérrostonyát föloldozni. Hogy a szerző által tapasztalt esetekben a húdanyag kiválasztása más életmüvek által nem történt , úgy látszik ez összeköttetésben van a húdhólyag szélhüdésével, melly minden más esetekben hiányzott. — Az újabb szerzők által ,,L'rodialysis sennm" czim alatt elősorolt kórjelek annyiban különböznek szerző eseteitől, a mennyiben ez utósóknál sem a szembeszökő savképződésnek , sem az Ischias urinosa, Asthma urinosum , prurigo senilis nek semmi nyomára sem Ehetett akadni. Ellenben nagyon hasonlítottak ezek a Morgagni és Stoll által leirt esetekhez. — ( Prag Vier lel jähr schrifl I. 2). Egy szó Ricordtól, a bujasenyves sápkórról. Ilogy a bujasenyv gyógyításában eddigelé nem voltunk szerencsésebbek az onnan van , mivel egyedül csak azt tartottuk szemünk előtt s a kiilöntermészetúségekre (Idiosynkrasia) szövetközésekre stb. igen keves tekintettel voltunk Ricord észrevételei következtében figyelemre méltó az alkotmányos bujasenyvnek sápkóros állapotbani megjelenése, mi által azon sajátságos tekintetet, mellyet a betegek nyernek, ha ezen kórszakig eljutottak, ki lehet magyarázni. Ő ez által