Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 7. kötet, 1-25. sz. (1845)
2. szám
— 22 — deritni, elméjüket pedig fejtegetés és foglalkoztatás által kifejteni igyekszenek , ugy nem lehet nem kárhoztatni azon orvosokat , kik a már elismert szabályok mellett is a szegény elmekórosokat legkisebb okadáskor keménység, szidalom, káromlás és fenyegetés , csekély szófogadatlanságkor pedig szorongó öltözetek (7), zsugoritó szijak, szorító övek, sőt ittott kéz- és lábvasak s hajtépés által zsarnokilag sérteni s kinozni nem átalják , s kik — mint maguk mondják — igy eszet s engedelmességet az elmekórosokba verni nem irtóznak. Szerencsére azonban a psychiafria fejlődégével napról napra mind inkább ritkul ezen czélellenes zsarnokság, s azon intézetek, niellyeken ezen fertelem folt még sötétlik, nagyon csekély számúak. Kevésbé sértő erőtetőszerek mindazáltal az intézetek legnagyobb részében még használtatnak , u. m. a szorító ruha, a hengerszékek, párnázott kéz és lábszijak. Hogy azon orvosok , kik fenyegetésekben, szidalmakban, kényszerítésekben keresik erejöket. sem föladásukat , sem az emberi természetet, legkevésbé pedig az elmekór valódiságát nem ismerik, arról szót sem kell tennem. Már most azon kérdés áll elő, váljon elmellőzhetők-e a szelidebb kényszeritő eszközök is? Hogy ez lehetséges, eléggé mutatja a hauwelli intézet, mellyből a sötét, de egészen kipárnázott kamrát — melly tetszés szerint kisebbé s nagyobbá tehető — kivéve, egyátalában minden kényszerítő szerek számüzvék. De ha ezen intézetet nem tekintenők is, józan okosságunk már azt tanitja, hogy ott. hol a dühöngő elmekórosokat elkülönözni, tőlük olly szereket, mellyek által vagy önnön maguknak vagy másoknak árthatnak megtagadni; sétálásukra pedig anélkül, hogy másoknak ártalmára lehetnének, szabad tért kijelölni tehetségünkben áll , hol fáradhatlan oktatás, a dühöngés okainak mesterséges gyógyítása s az ingerek távolítása által a kór kitörései eléggé könnyen csilapithatók , ott kényszerítő szerek alkalmazása nemcsak nem hasznos, sőt az elmekór szerencsés kimenetelére káros következésü lehet. S minekutánna a kinzószerek a büntetőrendszerből is kizárvák , hogy lehetne azoknak egy — ha szinte elmekóri — gyógyintézetben helyök ? Nem használtatnak azok soha annyira eltompult s az emberi természetből kivetkezett teremtményeken , kikben a rajtok elkövetett kényszerítések s kinok irán-