Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 7. kötet, 1-25. sz. (1845)
13. szám
— 205 — élelme után különösen sürgösködni. Ez mind igaz , de itt csak egy kis műfogást, melly csaknem semmi költségbe és igen kevés fáradságba kerül, tenni ne sajnáljunk, és igen fényes sikerről fogunk meggyőződni, melly szerint a nadályok nemcsak kevés napok vagy órák után , hanem néhány percczel alkalmaztatásuk után lijdonan lesznek szívásra használhatók, ugy annyira, hogy egy ekkép műfogott nadály tízszer, sőt falán 20-szor is teszi szolgálatát. Mennyi lesz igy a megkimélés, mennyi a haszon! szíveskedjék a kegyes olvasó egy kissé gondolkozni és számolni. Ezen műfogás Dr. Boer-tői előadva következőben áll: a bal kéznek hüvelyk és mutató ujával megfogatik a nadály hátsó vége (nem árt ezen ujakat egy kis vászon lemezkével ellátni , hogy a nyálkás állatka ki ne csússzon) azután a jobb kéz ugyanazon ujaival a nadály hátulról előre erősen szorittatik, ezen szorítással azonban fél hüvelyknyi távolságra a szájtól föl kell hagyni , ne hogy az itt levő szivó vagy szopó szerkezet megsértessék. Miután minden szivott vére kinyomatott — mi 2—4 illy szorításokkal vitetik véghez — a nadály , lemosatván előbb testéről a hozzá ragadt vér, egy fris folyóvízzel telt edénybe tétetik, mellyhez kevés mennyiségű fehér bor adatik. Egy körülbelül 1 itczés üvegben 8—10 nadályl lehet tartani ; az üveg 3| 4 részben vízzel töltetik meg, melly mennyiséghez 1 kávés kanálnyi bor adatik. Nagyobb számmal levő nadályoknak aránylagosan szükséges bővebb edényt és több bort könnyű lesz föltalálni. Az első három napban a viz mindég megújitfatik, és mindég egyforma mennyiségű bor adatik hozzá; azután pedig a bor elmarad, és a nadályok mint szokás , csupa vizben tartatnak fön. Az ezen folyadékba tett nadály tüstént élénken mozog és kevés pillanatok után újonnan alkalmazható. Hogy az üvegből kivett nadály biztosabban és gyorsabban lásson a szopáshoz , hasznos, azt fehér borba mártott két ujjal mind fölső, mind alsó fölületén gyöngén megnedvesíteni vagy tulajdonképpen megkenni , ez által a nadály erősen összehúzódik, és azonnal hozzá szíja magát azon testrészhez, mellyre alkalmaztatik. Igen ritkán történik, hogy egy vagy másik kötelességét nem tellyesiti, és ez bizonyosan vagy beteg vagy haldoklófélben vágjon.