Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 7. kötet, 1-25. sz. (1845)

13. szám

— 200 — tése által kirekesztetvén, nem marad egyéb hátra mint az utób­binak t, i. a mellvizkórnak fölvétele, s valóban minden jelen­ségek a savós kiizzadmány bal melliiregbeni meggyülemlése melleft szólanak. Innen önként folyik az előadott physicai kár­jelek magyarázása; mint az előzményeknél láttuk , csekély helybeli bántalmak között a mellhártyalob követköztében lét­rejött, nyirk, savós folyadék , a lüdőt fölfelé a gerinczoszlop­hoz s a szivet helyéből kinyomván , s ezeknek helyét elfoglal­ván , okozza a kopogatási hang tompaságát, s a lélekzési zö­rej hiányát stb., s ugyanezen természettani jelekből lehet a folyadék nagyobb — legalább 8—10 font — mennyiségére következtetni; miszerint a kórjóslat is nagyon megszorítandó, mert kérdés illy mennyiségű kiizzadmány fölszivatása illy gyen­ge kiilemü s látszólagosan gümőkórra hajlandó egyénben esz­közölhető leend-e ? S minden esetre attól lehet félni, hogy a legszerencsésebb körülmények között is illy mennyiségű fo­lyadék fölszivatása sok időt kivánván, s ez által a tüdő mű­ködése sokáig elnyomva lévén, állományi aszály (atrop, pul­monis) marad bátra, melly a mellkas behorpadását, görbülé­sét s több rendellenességeket támaszthat. — Ide járulván még mint többször mondatott, ezen korcs­vegyes kinézésű egyénben az izzadmány netaláni elfajulása, niert tudjuk a gümők illy mellhártyai izzadmányokba nagyon szeretnek lerakodni, ugyszinte a tüdőállományban is, ha a fölszivódott anyag által a vér megfertőztetik; mindég heves s kétes kimenetelű láz is szokott előállani. — Az illy veszély­tellyes állapot, a gyógymód és gyógyszerek megválasztásában nagy ovatosságot parancsol, s megkívánja 1-ször. Hogy a ne­talán még uralkodó lob megtöretvén , az izzadmány újabbal ne szaporodjék. 2-szor. A folyadék hova előbb eltávolitassék. Ez utóbbi czélra ugyan az újabb időben nagy tökélyre vitt mellctapolüs sokat igér , de csak akkor ha az egyén minden korcsvegytől ment, s a lob tökéletes megszűntével a nagy men­nyiségű savós lobtermény más gyógyszerekkel ki nem űzhető. Azért a netalán illy gyászos körülmények között általunk is megkisérlendő szomorú gyógyeszköz mellőztével a már érintett okokból az 1843-ki mart. 1-ső napján a mellkas bal oldalá­ra 15 nadályt s belsőleg édes higanyt kis adagban, s italul szinte oldozó főzeteket, s szigorú s lobellenes étrendet ren-

Next

/
Thumbnails
Contents