Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 7. kötet, 1-25. sz. (1845)
1. szám
— 7 — kezvén, az illy szerencsétlennel inkább úgy bántak mint bűnössel, nem pedig úgy mint beteggel. Ezen időben tornyokat építettek az elmekórosok számára, nem pedig kórházakat, ápoló intézeteket; melly tornyoknak még létező maradványai, minthogy az intézetek sorába nem illenek , borzalommal töltik el a szemlélőt. Lassanként azonban kezdették átlátni, hogy az elmekórosság szintúgy betegség mint a láz és gyuladás, csak hogy különössége miatt különös gyógymódot igényel. — Ez eszme után a meglévő kórházakban elkiilönzött osztályok, vagy pedig használható középületek, különösen kolostorok rendeltettek az elmekórosok számára. Végre átlátták, hogy illyszerü intézetek az elmekórosok czélszerü ápolásának meg nem felelnek, s ekként azon dicséretes ösztön keletkezett az elmekórosok számára, elmélet (theoria) s gyakorlat által jónak mutatkozó elvek szerint egészen új, részint köz- , részint magányintézeteket emelni , mellyek napról napra szaporodnak s belső kényelmükben s elrendezésekben kisebb vagy nagyobb tökélyt nyernek. Illy különféleség mellett, melly más gyógy-, javitó-vagy nevelőintézetnél alig vehető észre, nem csoda — az elmekórosok ápolásának jelen álláspontját tekinti e — ha némelly intézetekben még találtatnak némi maradványai a barbár kornak ; ha találtatnak intézetek, mellyekben lánczok-s szíjakkal lekötve , sötét , nedves , piszkos, szagos lyukakban (iriellyeket czeliáknak neveznek) tartatnak , s izmos szolgák által kötöztetnek és nyügöztetnek (Bécs, Achen , Lüttich) ismét hol a zsarnokság kisebb vagy na<ryobb mértékben megenyhült. Ide legnagyobb része tartozik a jelenlegi intézeteknek. Legkevesbé erőszakos bánásmódot láttam a párisi (Salpetriére, Bicétre, Charenton) turini , genuai , és londoni intézetekben , kivévén azon részt hol political letartóztattak őriztetnek , s Németország legtöbb intézeteit, mellyek közöl fájdalom többet nem tekinthetők meg. A hauwelli (London mellett) s a vauvesi (Páris mellett) elmekórosok házából minden erőszaktétel száműzött, s ez történendik kétségkül a hallei újonnan épített intézetben is. Az ápolási rendszer e különbsége mellett találtatnak intézetek , mellyekben a társas élet rendszere követtetik u, m.