Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 7. kötet, 1-25. sz. (1845)

7. szám

— 100 — lőleg megfelelne, nem létez. Kül s bel használatára sikeres sőt fényes eredményeket látott 17 évek éta, kivált olly idült kóresetekben, mellyek a közönséges szereknek, és gyógymó­doknak nem tágitának. Igen sajnálja , hogy még valamennyi budai források a vegytan jelen tökélyéhez iilőleg vegybontva nincsenek, ezen hiány miatt vélik némellyek , bogy a budai gyógyvíz kénes természetű, ámbár sem kénköneg, sem kén­éleg (oxydiun sulfuris), kénetek (sulfurata) pedig igen csekély mennyiségben találkoznak alkotó részei között, mert azon da­rab jegezett selenit, melly egy kútnak tisztításakor találta­tott, 8 Linczbauer Dr. tudósítása szerint kénnel befutva volt, a forrásnak kénes természetét be nem bizonyítja, mivel rég idő óta rejtve lehetvén az iszapba, ez utóbbitól nem a for­rásvíztől nyerbeté kénboritékát, hogy pedig a vizpárának bű­ze néha kénes , azt inkább onnan magyarázhatni , mivel élet­műves anyagok keveredvén a vízhez, annak kénsavas sóit föl­bontják , a mint azt más illyes sósvizeknél is, például a pill­nainál, ruarienhadinál s többeknél tapasztalhatni. Azért is gő­zölög kénköneges bűz leginkább azon fürdőházakban , mel­Iyekben a viz ritkábban szokott újíttatni, például a sáros für­dőben ; érdekes a vizeket alkotó részökre nézve jól ismerni, mert ezen tudomány vezérli a gyakorló orvost a gyógyjellem­zések szabásánál , különböző sőt ellenkező kórfajoknál alkal­mazandók a kénes, vasas, földes, sós, iblanyos, s t. eff. vizek. Szólló valamennyi budai forrósokat gyöngéden olvasz­tó földessós hévvizeknek tartja, mellyek hatányosságokra nézve némikép a karlsbadi vízhez közelitvén hasonló , de ke­vesbé elhatalmazott kóreseteknél illenek. Mérsékletüknél és földes-sós tartalmoknál fogva gyöngéden izgató, heutő, vér­keringést siettető s ekképen olvasztó tulajdonokkal birnak , következésképen a bélcső , hűd es nemző részek takáros bán­talmainál máj és lép stb. haséletmüvek dugulásainál cseké­lyebb görvélyes eseteknél, bőrkíitegeknél, ha ezek belső szen­vedelmek sugárzatai, sikeresek; külsőképen hasznosak csúz , köszvény, alhasi dugulások, másodrendű szélhűdés, sebeket követő kemény hegedések , zsugorodások ellen. Ha azonban a betegség magosabb foka hatályosabb bánást igényel, az ivó hévvizhez természetes , vagy Dr. Wagner Daniel vegyészünk által készített művészi karlsbadi sóból mintegy 20 szemernyit

Next

/
Thumbnails
Contents