Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 6. kötet, 1-25. sz. (1844)

11. szám

— 166 — melly alkalommal egy meghiile's tökéletes visszaesést idézett elő. Most tehát két év múlva ismét hozzám folyamodénak , s a fönebb leirt kórtörténetet előmbe terjeszteték. A beteget az ágyban találám jól kifejlődött izomzattal, piros, kissé beesett arcczal, fénylő szemekkel, igen bevont nyelvvel , rekedt, íirös hanggal; beszédében a folytonos köhögés által háboríttatott, a mély belégzést nem engedek ínég a légcsőbeni inger s a folytonos csiklandás. A kopogatás és hallgatódzás semmi kitűnőt nem mutatának. A kiköpés gyakori volt és nyálkás , egyes, fehér, átnemlátszó sajtnemű köles s kendermag nagyságú szemcsékkel elegyítve. A máj szabad volt, a lép kemény , dagadt, a bordák alól kinyúló, a jobb lágyéktáj kivált köhögés alkalmával fájdalmas , a vizellet sötét szinü , a székelés lomha, a bőr lágy, az érverés kivévén a rohamokat puha g mérsékelt sebességű , az étvágy jó , a szomj rendes. A rohamot mindég szaporodott száraz köhögés előzé meg , melly a hideg egész stádiumán át folytonosan tartott, s csak a gazdagon beköszöntő izzadsággal mult el egészen. Jólehet itt a köhögés a legvésztjóslóbb kórjel volt, még eem volt a betegség leglényegesbike; mert a baj nyilván harmadnapost váltóláz volt idült horglobbal giimókóros egyénben. Ennek követköztében előrebocsátott hánytató után , mire sok barnássárga epe ürittetett ki, a kínaihoz és beléndhez (hyoscyamus) folyamodtunk s a gyógymódot oldozó szerekkel, pitypang (taraxacum) perje (gramen) s közép sókkal bevégeztük. A hányboi kőkenőcsot a légcső és szegycsont tájára dörgölletvén be, melly a köhögésre nézve tetemes könnyebbülést eszközlütt. Húsvétkor egy étrpndi kicsapongás következtében ezy visszaesés köszöntött be , melly csakhamar elmellőztetett. A Iépdaganatra kitűnő jó sikerrel hatott a heveny gőnyegyökér (radix bryoniae) megreszelve s borogatásképen alkalmazva. Junius elején a beteg képes volt egymás jószágba utazni, az ottani kellemes éghajlat végett, hol Olaszhonba leendő utazása idejeig kellett volna mulatnia. Itt azonbnri a betegnek a kanyarók parancsolának, mellyeknek lefolyása szelid volt s rendesen ment véghez a lehámlásig, mikor is egy meghűlés a köhögést visszaidézte , melly most veszélyesebb volt mint valaha, mert most a nyálkához a fönebb