Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 5. kötet, 1-25. sz. (1844)
24. szám
— 378 — különböztetni a a gyógymódot ezek után választani ós meghatározni. A gyógymódban mindég a legnagyobb figyelemmel és lelkiismeretességgel , alapos tudományossággal s mély belátással járt el. Soha sem fekinté a beteget eszköz , hanem czél gyanánt; nem tekinté pusztán kisérlet tárgya, hanem ember gyanánt , kinek segíteni legszentebb kötelessége, mellyet állhatatossággal s jellemszilnrdsággal mindenkor hiven teljesíted. Orvosi működéseinek legelső pillanatától fogva mindenkor azt tanusitá, hogy az őszinteség és nemesszivűség szolgáltak zsinórmértékül telteinek, s azt szeme előtt tartá élte végeiglen. A gyógygyakorlatban mindenkor ovakodó volt, minélfogva soha sem bizta magát a jó szerencsére, habár újításokat nem hozott is be a gyógyászatba, mindazáltal linóm tapintata volt, minélfogva egész biztossággal fölismeré } hogy minden új fölfödözésekben , mi legyen az alkalmazható, s mi nem veszély nélküli. Szelid lelke soha sem merevült meg hideg önzés által, s a haszonlesés soha sem volt tetteinek rugója. Vigasztalásdús szavait nem csak a gazdagok hallak, hanem a szegények is részesülének abban, miként tudományában is. O a szerencsétleneknek védője s gyakran egyediili gyámola , vigasztalója s baráta volt. Ugyan azon lelkülettel és czélzattal lépett ő be a szegények szűk s tisztátlan hajlékaiba , mellyel a gazdagok palotáiba; előtte minden beteg egyenlő volt, miként az isten szeme előtt minden ember egyenlő ; ő nem tett különbséget kivévén a betegség sullyát s a segély sürgetusségéf. Hanem valóban humánus érzelnúí orvos is volt ő a szó legnemesebb értelmében ; mert ha éles belátása eleve látta , hogy mestersége s orvosi ismereteinek okvetlen hajótörést kell szenvedni: lélektani szereivel, mellyek olly igen hatalmában állottak , a megmenthetlen szenvedőnek vigasztalást és reménységet tudott nyújtani s ekként súlyos szenvedelmeit enyhifé és könnyité. Valódi humánus érzelmei annyiban is nyilatkoztak , hogy igazán részt vett mások szerencsétlenségében. \agy nyugalma, melly mindenkor sajáta volt, szilárdsága és szigorugása parancsolólag hatottak a betegre, sa legvakmerőbb sem lett volna bátor rendeleteitől eltérni. S ha voltak betegei , kik közelebbről érdekelték, mint például volt alkalmam leánya halálos ágyánál tapasztalni: csendes aggodalom, mély bánat, s határtalan részvét mutat-