Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 5. kötet, 1-25. sz. (1844)
2. szám
— 26 — bebizonyiták , hogy a sósav életmüves, névszerint pedig allati anyagok által erősen visszatartatik. Az életmüves anyagok ugyan szárazságig melegittetve minden szabad sósavat elbocsátatának, de ekkor a párolat, (destillatum) szalmiak s kozmás anyagokkal sokkal inkább megfertőztetnék , mintsem hogy a szabad sósavat ki lehetne mutatni. Igen megkönnyittetik azonban a szabad sósav lepárolása , ha az életmüves anyagok lánggal (alcohol) vagy csersavval (Gerbsäure) vegyittetnek. Orfila tehát következő kémmódot ajánl. A gyomor s belek tartalma összegyűjtetik, ellenhatása (reactio) megvizsgáltatik s az egész egy ideig félretétetik. A gyomor, bárzsing (oesophagus) és a belek darabokra vágatnak össze s 5—6 óráig vizzel főzetnek ; az elgőzölgő vizben rendesen nincs szabad sósav. Ezen főzet azután a félretett folyékony gyomor- s béltartalommal vegyittetik s miután ehez csersavolvadék adatot^ átszűretik , s egy tágas görebben (retorta) 100°-nál lepároltatik. A folyadék először átmenő l 9/ 2a részében rendesen nincs szabad sósav , haszinte a Iakmuspapirt megvörösíti is. Eltávolítván ezen párolatot, óvatossággal folytatjuk a lepárolást egész a szárazságig; s ezen utójára nyert párolatban kétségtelenül van sósav hacsak a gyomor s belek tartalmában szabad sósav létezett. A sósavat könnyen föl lehet ismerni a lakmuspapir, s legsnvas ezüstélegrei (nitras argenti) ellenhatásából. Minden iliyetén vizsgálatokban jártas azonban könnyen átlátandja, hogy a párolat savas ellenhatásából, s a legsavas ezüstéleg által eszközlött lecsapatásból, a szabad sósav jelenléte föltétlen biztossággal még ki nem világlik ; mert a savas ellenhatás az eczetsavtól vagy más szállékony életmüves savtól is eredhet, az ezüstsó általi lecsapatás pedig a szalmiak jelenlététől. így tehát csak a párolatból nyert ezüsthalvag (Chlor silber) igen nagy mennyiségéhői, s a kórboncztani látlelet és a halált megelőzött kórjelek összehasonlításából lehet a sósavvali mérgezésre következtetést tenni. Ezen kémmódra Lehmann azt jegyzi meg, hogy Hünefeld és mások a szalmiaktartalmu folyadékok , p. o. a nyál, lepárolása alkalmával szabad sósavai találtak a párolatban, s hogy a gyomor tartalma lepárolásánál mindenkor kell szabad sósavat találni, miután vizsgálatai szerint a szabad tejsav, melly a gyomorban szüntelen létezik, a halvégvényeket (Chlor-
